Új lehetőségek a családok támogatására

Vágólapra másolva!
Az év elején emelkedett a családi pótlék, a gyermekvédelmi támogatás és a gyes, februártól pedig magasabb összegű szocpolt igényelhetnek a gyermekes családok. Újdonság, hogy használt lakás megvásárlásához a félszocpol összegével egyező otthonteremtési támogatás, az önerő növeléséhez pedig állami kezességvállalás is kérhető.
Vágólapra másolva!

2005. február 1-jétől emelkedett a szocpol, amely a félszocpol és az úgynevezett megelőlegező kölcsön mértékének az emelkedését is jelenti. A szocpol néven ismertté vált lakásépítési kedvezmény elsősorban új lakás építéséhez, vásárlásához vehető igénybe vissza nem térítendő támogatásként. Jelenleg hatályos összegei a következők: az első gyermek után 900 000 Ft, a második gyermek után 1 500 000 Ft, a harmadik gyermek után 1 400 000 Ft, a negyedik gyermek után 800 000 Ft. A három gyermeket nevelő családok összesen 3 800 000 Ft-ot igényelhetnek a korábbi 3 200 000 Ft-tal szemben.

A meglévő lakás bővítéséhez úgynevezett félszocpol (az egyébként járó támogatás fele) igényelhető, ha ennek következtében a meglévő lakás legalább egy szobával bővül. Speciális szabály érvényesül a két vagy több gyermekes családokra, ők a hozzáépítés, emeletráépítés mellett tetőtér beépítéshez is igénybe vehetik ezt a kedvezményt. A három vagy többgyermekes családok a nagyobb, használt lakás vásárlásához is igényelhetnek félszocpolt.

Új lakás vásárlásakor a fiatal - 35 év alatti - házaspárok az önerő növelése érdekében kérhetik a szocpol. megelőlegezését kölcsönként (megelőlegező kölcsön). A gyermektelen fiatal házaspár két születendő gyermek, egygyermekes fiatal házaspár további egy születendő gyermek vállalásakor belföldi hitelintézettől - a hitelintézet által megfelelőnek minősített ingatlanfedezet biztosítása mellett - veheti föl a megelőlegező kölcsönt.