Ha megkapom, eldobom

Vágólapra másolva!
A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.
Vágólapra másolva!

Szia!

Szeretnék megkérdezni valamit, mert már magam se tudom, mit akarok! Az a helyzet, hogy 17 éves vagyok, és még sosem volt barátnőm, pedig nem vagyok ronda.

Az a lány, aki engem szeret, nem kell, még akkor sem, ha hosszú hónapokig kilincseltem nála. Egyszerűen amint megkaphatnám, abban a pillanatban már nem is kell! Nem tudom, hogy miért, egyszerűen dobom, és másikat keresek, aki reménytelen. Ha esetleg vele is kezdődne valami, akkor ismét másik lány után nézek!

Ez normális? Szerintem nem!

Segíts légy szíves! Mondd meg, mit tegyek!

Köszi: Attila

Szia Attila,

nem vagy egyedül ezzel a gonddal, ugyanis nagyon sok veled egyidős fiú van hasonló helyetben. Úgy gondolom, valószínűleg az élet más területén vannak problémáid. Nem úgy tekintenek rád, nem úgy kezelnek téged, ahogyan szeretnéd, vagy amilyen igazából vagy.

Éppen ezért fordul elő az - abszolút nem tudatos módon, hiszen leveledben arról írsz, hogy olyan lányt is dobtál már, akinél hónapokig kilincseltél -, hogy azoknál a csajoknál próbálkozol, akik kihívást jelentenek számodra.

Azt hiszed, hogy amennyiben megszerzed a mások által is elérhetetlennek vélt lányt, bizonyítasz. Bizonyítasz egyfelől azoknak, vagy annak, akik nem úgy kezelnek téged, nem úgy tekintenek rád, ahogyan szeretnéd, másfelől pedig magadnak.

Szerintem sem egészséges magatartás, de ha őszinte leszel magadhoz, és rájössz arra, mi is bánt tulajdonképpen, kivel, mivel van problémád, ez a fajta hozzállás is - remélhetőleg - elmúlik majd.

Tehát a feladatod a következő: szánj magadra egy kis időt és kérlek, ne csajozz addig, amíg rá nem jössz, hol van a bibi. Ugyanis ne feledd, a rossz dolgok visszaütnek, és lehet, hogy amilyen szerencsés vagy, pont attól a lánytól kapod majd meg a magadét, akibe fülig szerelmes vagy.

Ezt elkerülendő, inkább most legyél egy kicsit egyedül, inkább most élj egy kicsit tudatosabban - még ha roppant nehéz is lesz -, mint majd harminc évesen, ugyanezzel a problémával. Mert akkor már nem nagyon orvosolható. Most még nincs veszve semmi...

Hajrá és sok sikert kívánok neked: a Facér Csajszi!