Grillezett lazacderék retek- és édeskömény-salátával

Vágólapra másolva!
Megjött a várva várt jó idő, egyre többféle friss saláta kapható a piacon. Nemcsak nagyszerű vitaminforrások, de a télen lerakódott súlyfelesleget is segítnek leadni a salátás fogások. A héten ezért salátákat ajánl szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: fejenként 1 lazacszelet vagy kisebb filé, őrölt bors, só, 1 csomag kapor, halfűszer keverék, olívaolaj
A salátához: 1 csomag hónapos retek, 2 édesköménygumó, olívaolaj, 1 citrom, bors, só

A megnyúzott lazacfilét vágjuk szeletekre. Durvára őrölt borssal, sóval és kaporral és halfűszerkeverékkel fűszerezzük, kevéske olívaolajjal csorgassuk meg. Tegyük hűtőbe, hogy az ízek jól átjárják.
Serpenyőben felhevített olívaolajban mindkét oldalát süssük ropogós pirosra. Tálalásig tartsuk melegen.

A hónapos retket uborkagyalunk szeleteljük fel. Az édesköményt késsel szintén szeleteljük fel hajszálvékonyra. Hideg vízbe mossuk meg alaposan, szedjük át tiszta jéghideg vízbe. Hagyjuk benne legalább 10 percig, hogy jól megszívja magát. Szűrőedényben csepegtessük le, majd tegyük egy nagy salátás tálba. Csorgassunk rá olívaolajat és frissen facsart citromlevet, kevéske durvára darált borssal és sóval ízesítsük. Jól keverjük össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy nagy tányér közepére tálaljunk gyömbéres-citrus kuszkuszt, tegyünk köréje a ropogós salátából, majd a tetejére tegyük a grillezett lazacszeletet.

Tipp: diétásabb a fogás, ha a lazacot nem serpenyőben sütjük, hanem alufóliába csomagolva megpároljuk olaj nélkül (magában a halban is van zsíradék, ráadásul a nagyon hasznos omega zsírsavakból), és kuszkusz helyett főtt barnarizzsel, valamint a salátával tálaljuk.