Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold trigonban áll a Plútó bolygóval. Az átlagosnál sokkal kitartóbbak, célratörőbbek lehetünk a mai napon, fanatikusan törhetünk előre célunk felé. Ezzel vigyáznunk is kell, hiszen nem taposhatunk el másokat saját előrejutásunk érdekében.
Vágólapra másolva!

Lelki szinten saját magunk és mások érzelmi mélységei foglalkoztatnak. Azon kaphatjuk magunkat, hogy mások motivációin gondolkodunk, sőt, lehet, hogy az foglalkoztat minket, hogy másokat hogyan használjunk fel saját céljaink elérése érdekében. Tartsuk ma szem előtt az etikai kérdéseket, morális szempontból figyeljünk oda saját viselkedésünkre. Kényes, bizalmi információk juthatnak ma a fülünkbe kollégáinkról, közelebbi ismerőseinkről. Kiderülhetnek olyan dolgok is, amelyeket az illető mindenképpen takargatni akar. Ha lehet, ne éljünk vissza ezekkel, ne adjuk tovább a hallott dolgokat.

A Hold még mindig az Oroszlán csillagjegyben tartózkodik. Megfelelő időpont például a hajvágásra. Akinek valami problémája van a hajával, például hullik, túl vékony vagy túl zsíros, érdemes hajvégeit minden hónapban az Oroszlán-napokon levágatni. Az Oroszlán-minőség főleg a férfihormonokra hat, talán ez az oka az oroszlán "szőrös" hatásának, vagyis annak, hogy a haj és a szőr megerősödik. Dauerolás esetén nem árt figyelembe venni, hogy az oroszlán-napokon a haj nagyon göndör lesz.

A mai napon sikerrel foglalkozhatunk magas vérnyomásunk kezelésével. Vérnyomáscsökkentő gyógynövények segítségével komoly eredményeket érhetünk el. Ilyen a fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma. Legalább ezen a napon tegyük meg egészségünk érdekében, hogy tartózkodunk a kávé, csokoládé fogyasztásáról, nem is beszélve a cigarettázásról. Az erősen sós ételek ma különösen kedvezőtlenül hatnak, így ezeket is kerüljük el.