Kutcher megunta, hogy rajtuk csámcsognak

Vágólapra másolva!
A hollywoodi szívtipró, Ashton Kutcher úgy gondolja, a közvélemény túl nagy figyelmet szentel Demi Moore-ral való kapcsolatának. A 27 éves sztár 2003 óta él együtt a 42 esztendős Demivel, és nem érti, miért kelt olyan nagy érdeklődést ez a kapcsolat.
Vágólapra másolva!

Forrás: Red Dot"Mindenki tudja, mi történik velem, még mielőtt én tudomást szereznék a dolgokról. Már nyolcszor összeházasítottak minket, és még mindig nem esküdtünk meg.

Mikor jön el az idő, hogy az emberek nem hisznek el mindent, amit a pletykalapok leírnak? Még ha igaz lenne is, miért számít hírnek? Az emberek betegesen szeretnék tudni, hogy mit csinálunk, azt hiszik, hogy ezek a történések lényegesek.

Szerintem a tudatlanság vezet oda, hogy azt gondolják, hogy a szerelemnek köze van a korhoz vagy bármihez, ami független a bizalomtól és a becsülettől. Hány negyvenes pasas találkozik húszas éveiben járó lányokkal, és senki nem foglalkozik velük?" - fogalmazta meg felháborodását Ashton Kutcher, akinek elege lett, hogy a sztárpletykák évek óta ő és Demi románcáról, de leginkább a nagy korkülönbségről szólnak.