Ördöghal grapefruit szószban

Vágólapra másolva!
Ezen a héten grapefruittal készült ételek elkészítését mutatja be szakácsunk, Kaldeneker György. A grapefruit vagy ahogyan régebben nevezték, citrancs, a szőlők családjába tartozó citrusféle. Óriási fákon terem, fürtökben, mint a szőlő. Gyógyító hatását már ötszáz évvel ezelőtt is ismerték. Vértisztító, zsírégető, vérnyomáscsökkentő és nyugtató hatású. Pár szem grapefruitmag rendszeres elrágásával csökkenthetjük a szívinfarktus kialakulásának kockázatát.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 500 g ördöghal filé (más néven szerzetes hal), só, őrölt bors, 2 evőkanál olívaolaj, 250 ml grapefruit lé, 2 evőkanál cukor, 1 teáskanál friss gyömbér, 1 evőkanál vaj, mentalevél, vadrizs

A halfilét sózzuk és borssal fűszerezzük. Serpenyőben felhevített olívaolajban mindkét oldalát süssük meg pirosra. Vegyük ki a sütőedényből, majd öntsük bele a grapefruit levet. Adjuk hozzá a cukrot, a reszelt gyömbért, sóval és kevéske őrölt borssal ízesítsük, forraljuk 3-4 percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Tegyük vissza az edénybe a megsütött halat, morzsoljuk rá a vajat és az egészet jól forraljuk össze. Friss, összetépkedett mentalevéllel szórjuk meg. Tálaljunk hozzá vadrizst.