Le az önsajnálattal!

Vágólapra másolva!
A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.
Vágólapra másolva!

Szia!

Régebben, úgy nyolc éve volt egy kellemes szakasza az életemnek, abban az időben volt a legtöbb barátnőm (kettő egy éven belül). Az utolsó barátnőm közel négy éve volt. Egyéjszakás kapcsolatom is 2 éve volt. Nem vagyok nagy hódító. 22 éves vagyok. Régebben zárkózott voltam, és az elmúlt években depressziós is.

Barátaim nincsenek, egyedül vagyok. Évekig fürödtem önsajnálatban, azonban ennek véget vetettem. Elkezdtem bulikba járni, és zenélek is, mert ettől jól érzem magam. Örülök, hogy játszhatok, zenét keverhetek. Csodálkozom magamon, mert régebben még néhány ember előtt is remegett mindenem, ha éppen meg kellett szólalni, most pedig több száz ember előtt is képes vagyok zenélni. Amióta megtaláltam ezt az örömöt, azóta nem érdekel, fel sem veszem, hogy nincsen barátnőm.

Egy dolgot azonban nem értek. Miért kerülnek el még mindig a lányok? Szerinted mi lehet az oka annak (az eddigi években a depressziót megértem, és azt, hogy nagyon akartam magamnak találni valakit, és ez miatt inkább leléptek), hogy most, így lazán, amikor már nem érdekel (nem görcsölök, hogy legyen valakim), mégsem vonzom a lányokat?

Mondom, egyáltalán nem érdekel, mi lesz, jól érzem magam (picit túlzás, hogy nem érdekel, de csak akkor foglalkozom a kérdéssel, mikor valakinek leírom). Mi az ok? Túl magasra tettem eddig a mércét? Bár mostanában csak semlegesen beszélgettem csajokkal, egyik sem érdekelt olyan szinten, mint korábban, hogy meg kell szerezni, mint éhes kutyának a csontot. Mi lehet hát velem, mi az, ami történik, vagyis ami nem történik?

Most már megtanultam sokkal türelmesebbnek lenni, mert ha 3 hónappal ezelőtt valaki azt mondta, hogy várjak, nem jött el az ideje, gondolatban elküldtem melegebb éghajlatra. Nem foglalkozom görcsösen a kérdéssel, nincs, majd lesz, kész. Milyennek látod ezt a helyzetet? Van még valami gond velem, vagy csak egyszerűen még nem jött el az én időm? Hm? Régebben nagyon bántott, hogy a velem egykorúaknak mindig volt barátnőjük, egyedül nekem nem. Állatias ösztönök hajtottak, csak a kielégülés a szex érdekelt. Ma már nem foglalkozom ezekkel.

Remélem kapok valami jó tanácsot.
Köszike, várom válaszodat minél hamarabb.

Farkas

Szia Farkas,

nagyon jó úton haladsz afelé, hogy végre élvezd az életet. Ez most így első olvasásra valószínűleg nevetségesen és közhelyesen szól, de a te esetedben abszolút helytálló. Rájöttél, hogy a depresszió, az önsajnálat sehová nem vezet, és találtál egy olyan elfoglaltságot magadnak, ami feltölt, kikapcsol, motivál. Fürödj ebben, élvezd és légy nagyon büszke magadra, hiszen a XXI. század egyik legveszélyesebb betegségét, a depressziót már te legyőzted.

Amennyiben ezt néha még te magad sem hinnéd el, hát olvasd el kérlek a levelet, amit írtál nekem. Ez alapján bátran kijelenthetem, hogy egy olyan fiatalember írta, aki keresi az utat, nyitott az új dolgokra, nem adja át magát az önsajnálatnak és végre eljutott oda, hogy ne csak az állati ösztönök és a bizonyítási vágy vezérelje, ha kapcsolatot szeretne.

Már a következő lépcsőn állsz, hiszen az elsőt megmásztad, legyőzted a depressziót és összeszedted magadat. A második a párkapcsolat lépcsőfoka, észrevetted, hogy hiányzik egy társ. Hidd el nekem, minél jobban érzed magadat a bőrödben, annál jobb lesz a kisugárzásod, és ahogyan te is írtad, ha nem görcsölsz, meg lesz majd az a lány is.

Arra azonban figyelj, hogy a lazaságod ne csapjon át nyegleségbe, mert ez nem szimpatikus a lányok körében. Légy továbbra is olyan, amilyennek leveledben is leírtad magadat, de ha tetszik a lány, tudasd vele. Figyeld, nézd, beszélj hozzá, de sohasem félvállról és lekezelően. Amennyiben olyan lánynál próbálkozol, aki nem mint pasit, hanem mint barátot képzel el magának, akkor se fordíts hátat neki.

Barátokra mindenkinek szüksége van, és egyébként a csajozás is könnyebben megy, ha hozzád közel álló emberekkel veszed körbe magadat. Erőt, önbizalmat és jókedvet tudnak adni, szolgáltatni...

Szóval: semmi gond nincs veled.

Nagyon-nagyon sok sikert kívánok és csók:

a Facér Csajszi