Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold belép a Rák csillagjegybe, s így egészségügyi értelemben érzékenyebb lesz gyomrunk. Lelkileg egy kicsit nyugtalanabbak lehetünk, s hangulatunk változékony lehet. A Hold trigonban áll az Uránusz bolygóval, ezért nyitottak leszünk, új ismeretekre, s kapcsolatokra egyaránt.
Vágólapra másolva!

A mai napon a Hold belép a Rák csillagjegybe. Az erő, amely a Rák-napok alatt hat, az általános közérzetet gyakran könnyű nyugtalanságba taszítja. Ilyenkor erőteljesebb túlsúlyban van a mellkasra ható befolyás, mint a többi állatövi jegyben. A Rák jegye ugyanígy uralja a májat, tehát minél több bio-élelmiszert fogyasszunk. Tüdőnket, májunkat, gyomrunkat, epénket mindenképpen kíméljük. Drasztikus beavatkozást ezeken a testrészeken ne végezzünk.

Ma érdemes mindenféle vizes elfoglaltságban tevékenykednünk, jó, ha megöntözzük virágainkat, s persze moshatunk is. Amit viszont nem ajánlok, a komolyabb foglalkozás frizuránkkal, hiszen az eredmény nem lesz tökéletes, de még csak megfelelő sem.

Ma a Hold trigonban áll az Uránusz bolygóval. Ezért rendkívüli módon nyitottak leszünk szellemileg, s persze kapcsolatainkat tekintve is. Könnyen barátkozunk, ám könnyen esünk szerelembe is, különösen akkor, ha nagyon unjuk már a kötelezettségeinket, s a felelősséget. Tehát aki nagyon leláncolva érzi magát, most fellázad, s valószínűleg ezt egy külső kapcsolatban éli meg.