Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Minden olyan dologra alkalmas a nap, amikor valamit el szeretnénk kezdeni. Ha most határozzuk el, hogy megszabadulunk rossz szokásainktól, akkor sokkal könnyebben tartjuk be ígéretünket, és akaraterőnk is erősebb lesz. Ez a nap minden olyan igényünket, s erőfeszítésünket támogatja, amikor új életet szeretnénk kezdeni.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold együtt áll a Nappal, és harmonikus fényszögben a Szaturnusszal. Érdemes közös programot szerveznünk kedvesünkkel, szerelmünkkel. Most mindenféle szinten nagyon együtt tudunk lenni párunkkal, érzelmileg és szellemileg is össze tudunk hangolódni.

A közös mozit, színházat is nagyon tudjuk élvezni, utána, pedig egy kellemes vacsorát ajánlok. Szép közös élményeink lehetnek a mai napon, amelyre még sokáig emlékezni fogunk. A házasságban élők is felpezsdíthetik kapcsolatukat, valami izgalmas új programmal, amely segítségével ki tudnak törni a szürke hétköznapokból. Ha ez sikerül, akkor a Szaturnusznak köszönhetően valóban megszilárdul párkapcsolatunk.

A Hold még mindig a Halakban tartózkodik, ami különösen a lábakat érinti. Lábaink ápolásáról, kényeztetéséről általában éppúgy megfeledkezünk, mint a kezeinkről. Ma ajánlott illóolaj tartalmú lábfürdőt venni. Az illóolajok a bőrön át felszívódva a szervezet különböző helyein fejtik ki hatásukat. Az illóolajokat remekül helyettesíthetik a gyógynövények is. Erre a célra talán a kamillát ajánlanám legszívesebben. Gyulladáscsökkentő hatása miatt az egész testre nagyon megfelelő.

Ma újhold napja van, és ennek megfelelően sokat tehetünk egészségünkért, testi jólétünkért. A mai napon érdemes böjtöt tartani, mert ilyenkor a legerősebb a szervezet méregtelenítési készsége. Ezt rendszeresen érdemes megtenni, hiszen ezzel gyógyító folyamatokat indíthatunk el saját szervezetünkben, és megelőzhetünk komolyabb megbetegedéseket.