Halle Berrytől bocsánatot kért volt férje

Vágólapra másolva!
Egy dalban kért bocsánatot a színésznőtől az R'n'B-s Eric Benet, akitől azután vált el az Oscar-díjas szépség, miután kiderült, hogy több nővel is megcsalta őt. Benet elismerte, hogy azért írta a dalszöveget, hogy így kérjen bocsánatot volt feleségétől a fájdalomért, amelyet okozott neki.
Vágólapra másolva!

Az Acces Hollywood című tévéshow-ban Eric Benet így nyilatkozott: "Úgy gondolom, hogy eljut hozzá az üzenetem. Lehet, hogy a dalt nem hallgatja meg, de tudja, hogy mit akarok mondani neki."

A 34 éves énekes tavaly elismerte, hogy együtt hált más nőkkel, ám tagadta, hogy szexfüggő lenne. Most már azt is eltussolná, hogy viszonya volt a házassága alatt, a sajtót vádolja azzal, hogy az igaztalan híreket felröppentette. "Van valóságalapja, ám hogy velem gond lenne, az már szemenszedett hazugság" - nyilatkozta Eric Benet.