A pohár formájától is függ a bor íze

Vágólapra másolva!
A borospoharak formája jelentősen megváltoztatja a borok élvezeti értékét - állítja az egyik vendéglátással foglalkozó magazin -, ezért újabban nemcsak a borokat tesztelik, hanem a poharakat is.
Vágólapra másolva!

A Riedel család 1756-ban alapította kristálypohár készítő műhelyét Csehországban, később pedig Ausztriába települtek át. A família egy baráti borozgatáson vette észre, hogy a hegy leve a különböző poharakban más-más tulajdonságokkal bír: az egyik családtag savasabbnak, míg a másik gyümölcsösebbnek érezte ugyanazt a nedűt. Hogy nem szubjektív ízérzésről van szó, bebizonyosodott, amikor a borokat és a poharakat összecserélték: a különbség ugyanis akkor is megmaradt.
Ezt a felfedezést rengeteg kóstolás és kísérletezés követte. Egy sommelier-csapat segítségével addig változtatták a poharak formáját, amíg fel nem sejlett az igazi, a bor fajtára legjellemzőbb ízvilág. Ma már a világ legtöbb nevezetes bora egy, a számára kifejlesztett Riedel-borospohárból kortyolható, a világ legtöbb elegáns vendéglőjében.

A pohártesztelésnél a bemutató készlet két fehérboros és két vörösboros pohárból áll - írja a Vendéglátás című szakmai magazin -, és van egy dzsóker pohár is, ez lehet bármilyen más gyártmány.
Attól függően, hogy milyen formájú, falvastagságú, anyagú pohárba öntik a bort, annak íze átlendülhet a savasság felé és csökken a gyümölcsös jelleg, vagy éppen fordítva: elveszítheti a nedű a délies mediterrán zamatot, és nem domborodik ki valódi, jellegzetes zamata.

A Riedel szinte a világ minden jelentős borfajtájához kifejlesztett saját pohárformát. Magyar borhoz még nem terveztek ilyet, ha mégis, az első a tokaji aszú lesz, bár az egyelőre kitűnően érzi magát a cég sauvignon blanc-hoz kifejlesztett, elképesztően vékony szárú és tökéletesen egyenletes falú kristálypoharában is.