Fiatalosabb, lágyabb, szexisebb

Vágólapra másolva!
Anita unta már az évek óta változatlan külsejét, elege lett a nap mint nap ugyanolyan sminkből és fogásokból. Azért keresett fel, mert változtatni akart és tanácstalan volt a megújhodást illetően. Sminktrükköket szeretett volna megtudni, amivel új imidzsét megalapozza és nyilvánvalóvá teszi.
Vágólapra másolva!

Anita markáns arcát megvizsgálva feltűnt, hogy eddig alkalmazott néhány technikája kevésbé előnyös, például a vékony fekete szemkontúr megfelelő alapozó és korrektor használata nélkül a kissé duzzadt szemhéjat még jobban láttatta, ráadásul a szem alatti karikáknak sem tett igazán jót. Vagy például az erős, fényes lila rúzs túl soknak bizonyult és uralta az arcát! Köztudott, hogy a sötét színek öregítenek és megkeményítik a vonásokat, így a viselt fekete felső helyett inkább színes darabokat ajánlottam!

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

Anita arcát a rózsaszín felső és a világosabb rúzs lágyabbá tette


Ami Anita frizuráját illeti, a szőke, enyhén hullámos haj csak egy kis dúsítást igényelt, ami könnyen megoldható egy kis hajhab és fésű segítségével. Ettől a leomló hosszú frizura lágyabbá tette modellünk hosszúkás arcát.

A javasolt új sminkben központi szerepet a szemek hangsúlyozása kapott!

Krémes állagú, folyékony alapozót használtam a bőr színének és felületének kiegyenlítéséhez, bársonyossá tételéhez. A szemkörnyéket speciális kozmetikummal krémeztem be lágyan, ami a sötét karikák és a duzzadtság eltűntetésében volt segítségemre. Az egészet egy vastag, puha ecsettel felvitt porpúderezéssel zártam.