Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold együtt áll a Jupiterrel, ám támadottan a Szaturnusz által. Ez a bolygóállás főleg érzelmi téren visel meg minket. Úgy érezhetjük, hogy jóindulatúak vagyunk másokkal, szeretetet adunk, de ezt mások nem értékelik, nem fogadják el tőlünk.
Vágólapra másolva!

Ennek az ellenkezője is igaz: mások érezhetik úgy, hogy nem viszonozzuk kedvességüket. Ebben a helyzetben nagyon könnyű félreérteni a másikat, nagy lehet a különbség igényeink és a másoktól kapott megnyilvánulások között.

A probléma másik oldala testi szinten jelentkezik: vizesedést tapasztalhatunk lábunkban, végtagjainkban. Szerencsére hamar elmúlik ez a tünet, de azért ihatunk egy kis csalánteát a baj orvoslására. Előtérbe kerülhetnek a hólyagproblémák, a krónikus felfázások átmenetileg súlyosbodhatnak. Mielőtt komolyabb antibiotikumos kezelésben fognánk, próbáljunk meg egy aránylag egyszerű módszert a baj orvoslására. Igyunk meg napi 3-3,5 liter vizet. Így természetes úton mossuk át szervezetünket. Remek antibiotikus hatása van kakukkfűnek is. Érdemes egy teakúrát tartani e gyógynövény segítségével.

A Hold még a Mérleg csillagjegyben halad. Néhány szabály, amivel veseproblémáinkat könnyebbé tehetjük saját magunk számára. Étkezéseink alkalmával vegyük figyelembe, hogy néhány zöldség, közöttük például a paradicsom kőképző hatású lehet. Tejet inni este, lefekvés előtt nem tanácsos, miután erősen megterheli a veséket. Hólyaggyulladás esetén rengeteg folyadék fogyasztása ajánlott, a legjobb a gyógytea, vagy az ásványvíz. Ezzel átmossuk szervezetünket, így talán el tudjuk kerülni az antibiotikumos kezelést. Javaslom a csalántea alkalmazását, kúraszerűen.