Félek a fiúktól!

Vágólapra másolva!
Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket.
Vágólapra másolva!

Szia!

Elég érdekes érzés úgy írni, hogy tudom, egy pasinak írok, és talán mégis olyan választ kapok, ami akár egy nőtől is érkezhetne, aki rendkívül empatikus és önmagán kívül más is érdekli!

Az én problémám csupán annyi lenne, hogy félek az ellenkező nemtől! Általában működik nálam egy ösztön, ami a pasik esetében bekapcsol, és arra szólít, hogy vigyázz, bántani akar! Nem tudok elképzelni egy normális kapcsolatot, mert már az első csók után tutira kifutnék a világból! Sőt, egyáltalán utálom az érzést, amikor valaki megcsókol, bennem csak negatív érzéseket kelt: undor, félelem, és a szokásos menekülési kényszer! Azt azért leszögezném, hogy még csak véletlenül sem abból adódik, hogy a lányokat kedvelném, az biztos, hogy én a pasikat szeretem, csak még nem jöttem rá, hogy küzdjem le a félelmeimet!

Nagyon várom a válaszodat, hisz nekem is szükségem lenne egy szerető társra, akivel megoszthatom mindenem, de egyelőre erre nincs esélyem!

Segítséged előre is köszönöm: Zsinee

Kedves kis Zsinee!

Nagyon érdekes problémával állunk szemben! Hidd el, én bármikor el tudom űzni a félelmedet! Most megpróbálom így írásban, de ha nem megy, csak hívj :-))

A szabályok:

1. Amitől félsz, azt ne csináld! Amitől undorodsz, azt meg főleg ne.
2. Senki nem kényszerít semmire, amihez nincs kedved, vagy bátorságod. Van időd, jelentkező pasik is biztos vannak épp elegen, mindent csak a maga idejében, amikor igazán úgy érzed!
3. Ha szükséged van társra, nem árt, ha olyan után nézel, aki "rendkívül empatikus, és önmagán kívül más is érdekli"! :-)
4. Félre a tréfát, neked egy érzékeny pasira van szükséged, akivel megoszthatod ezt a félelmedet, aki türelmes, és vár, hogy a gátlásaid feloldódjanak.
5. Ha megtaláltad ezt a rendkívül empatikus pasit, ismerkedj vele össze. Először csak barátkozzatok, lelkileg próbáld őt közel engedni magadhoz, a testi közelség elég akkor, ha már a lelkedbe engedted őt.
6. Gondolkodj el azon, honnan jön ez a félelem. Miért gondolod, hogy bántani akar? Bántott esetleg valaki? Ha megvan a válasz, nem árt ezt is megosztani a kis barátoddal, hogy megértse, miért kell veled türelmesnek lennie.
7. Ha már éppen eléggé összebarátkoztatok, a testi érintéseket is csak nagyon lassan, apró lépésekben. Egy kis simi itt, egy kis puszi ott, szóval csak óvatosan.
8. Kérd meg a pasidat, a testi barátkozásoknál Te legyél az, aki aktív, aki irányít. (Ez azért fontos, hogy ne érezd, hogy lerohannak. Így addig mehetsz el és annyi idő alatt, ami neked tetszik)
9. Tilos úgy csókolózni, hogy közben nem esik jól! Minden egyes nem jóleső csók messzebb visz a saját és a másik testének élvezetétől!!!
10. Ha a problémád tartósnak bizonyul, írj újra, és kitalálunk valamit.

Puszi:
Facér Pasi