Búzadarás almatorta

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 13 dkg búzadara, 0,5 liter tej, 1 kg savanykás alma, 18 dkg cukor, 7 dkg margarin, 1 tasak vaníliáscukor, 3 tojás, 1 teáskanál reszelt citromhéj, 8 dkg gyalult mandula, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál olaj

A sütőt 175 fokra előmelegítjük. Egy 26 cm átmérőjű tortaformát kikenünk, és kevés darával is megszórjuk. A tejet felforraljuk, majd félrehúzva a darát beleszórjuk, és dagadni hagyjuk. Az almákat megmossuk, kiszúrjuk, meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk. Ezek egyharmadát különtesszük, és kisebb darabokra vágjuk. 6 dkg cukrot serpenyőben aranybarnára pirítunk, ebben az almadarabokat röviden megforgatjuk. A margarint a maradék cukorral és a vanilincukorral krémesre keverjük. Feltörjük a tojásokat, a sárgájukat a reszelt citromhéjjal és a mandulával lassan a margarinkrémhez keverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. Hozzáadjuk a darakrémet, a margarinkrémet és az almadarabokat, és lágyan összekeverjük.

A tortaforma oldalát almakarikákkal kirakjuk, a tetejét is így rendezzük el. A tetejét olajjal bekenve 175 fokon 50-60 percig sütjük. Az utolsó negyed órában fedjük le sütőpapírral.

Elkészítési idő: 100 perc
Egy adag: 1280 kJ/305 kcal