Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold szemben áll az Neptunusz bolygóval, ezért lelkünkben nagy lehet a zűrzavar. A Hold az Oroszlánban tartózkodik: megfelelő időpont a hajvágáshoz.
Vágólapra másolva!

A nap egy Hold-Neptunusz szembenállással indul. Sokan közülünk téveszmék hatása alá kerülhetnek, összezavarodhatnak, és nem tudják, hogy mit is gondoljanak a világról, s önmagukról. Egyesek úgy gondolják, hogy megtalálták az abszolút igazságokat, s talán megvilágosodtak, bölcsnek gondolják magukat. Sokan lesznek zavaros világnézeti irányzatok áldozatai, hiszen a mai világ nem nagyon kínál kapaszkodókat, s támpontokat a nehéz helyzetben lévőknek. Nincs más megoldás, csak az, hogy egymásra odafigyelünk, s meghallgatjuk társainkat.

A Hold még mindig az Oroszlán csillagjegyben tartózkodik. Megfelelő időpont például a hajvágásra. Akinek valami problémája van a hajával, például hullik, túl vékony vagy túl zsíros, érdemes hajvégeit minden hónapban az Oroszlán-napokon levágatni. Az Oroszlán-minőség főleg a férfihormonokra hat, talán ez az oka az oroszlán "szőrös" hatásának, vagyis annak, hogy a haj és a szőr megerősödik. Dauerolás esetén nem árt figyelembe venni, hogy az oroszlán-napokon a haj nagyon göndör lesz.

A mai napon sikerrel foglalkozhatunk magas vérnyomásunk kezelésével. Vérnyomáscsökkentő gyógynövények segítségével komoly eredményeket érhetünk el. Ilyen a fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma. Legalább ezen a napon tegyük meg egészségünk érdekében, hogy tartózkodunk a kávé, csokoládé fogyasztásáról, nem is beszélve a cigarettázásról. Az erősen sós ételek ma különösen kedvezőtlenül hatnak, így ezeket is kerüljük el.