Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold qiuncunxban áll az Uránusszal, ami elősegíti, hogy nagyon idegesek és szétszórtak legyünk. Még akkor is feszültség dúl a lelkünkben, ha erre tulajdonképpen semmi okunk sincsen.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold szemben áll a Neptunusz bolygóval, ezért lelkünkben nagy lehet a zűrzavar és bizonytalanság.

Ma a Hold szemben áll a Nappal, ezért jellemző lehet, hogy párkapcsolatunkban, házasságunkban viták alakulnak ki, amelyeket nem tudunk megegyezésre juttatni. Nincs meg bennünk a kompromisszumkészség, sokkal inkább helyezkedünk támadó álláspontra, és kedvesünkben az ellenséget láthatjuk.

A Hold az Oroszlán csillagjegyben halad. Egészségügyi vonatkozásaiban a szívet, a vérkeringést, a hátat, a gerincoszlopot, valamint a fizikai testet és az érzékszerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. A gerincoszlopunk rugalmasságának megőrzése egész életünk során fontos.

Nézzük meg kicsit közelebbről, hogy a szívpanaszok mögött milyen szellemi tartalom rejlik. A szív, mint tudjuk a szeretet jelképe. Akinek rendetlenkedik a szíve, annak kissé át kellene értékelnie e témában gondolatait. Ha hagyjuk meggyőzni magunkat arról, hogy a szeretet szentimentális dolog, nem hagyjuk kibontakozni érzelmeinket, butaságnak tartjuk a szeretet megnyilvánulásait, akkor nem engedjük meg magunknak, hogy szívünk végezze a dolgát. Így nem csoda, ha testi tüneteket fog produkálni.