Hámlasztás után újjászületik a bőr

Vágólapra másolva!
A kozmetikai hámlasztó, bőrkoptató eljárások közül a mikrodermabrázió a leghatékonyabb, fizikális hatáson alapuló módszer. A skin peeler készülékek szervetlen alumíniumszilikát - más néven korindonkristályok - áramló sugarával kíméletesen eltávolítják a felső hámréteget.
Vágólapra másolva!

A módszer

A kristályokat vákuumhatás hozza mozgásba, és az erősségtől függően egyre fokozódó sebességgel csapódnak bele a hámfelszínbe, miközben apró hámlemezeket szakítanak ki a szarurétegből, fokozatosan elvékonyítva azt. Nagyobb teljesítményű berendezések extraturbó-fokozattal is rendelkeznek, ahol pozitív légnyomás alkalmazásával jelentősen meg lehet növelni az áramló kristályok mennyiségét. A kézi darab általában egy négyzetcentiméter körüli felületet kezel; a bőr felszínén megfelelő irányba történő mozgatással tudják a kívánt területet lecsiszolni, egyszeres vagy többszörös rétegben.

És a hatás

A felső hámréteg célzott eltávolítása az alapi sejtréteg fokozott osztódását, megújulását eredményezi. Ezek a hámsejtek idővel több élő sejtréteget képeznek, és lépésről lépésre pótolják a károsodott területeket. Klinikai tanulmányok igazolják az epidermális megújulási arány serkentését, a hám- és a bőr alatti kötőszövet vastagságának növekedését, a mikrokeringés fokozódását, valamint a kozmetikai hatóanyagok felvételének jelentős növekedését.

A mikrodermabrázió sikeresen alkalmazható bőrsorvadás, ráncosodás, elszarusodási zavarok, pigmentfoltok, öregségi foltok, akné betegség, aknés bőr, továbbá bármilyen eredetű és típusú heg, fénykárosodás, stria és cellulit esetében.
A legintenzívebb hatás természetesen a speciális kozmetikumok és a mikrodermabráziós kezelés együttes alkalmazásával érhető el, nemcsak az arcon, hanem az egész testfelületen is. A kezelések intenzív, szalonbeli kúrából, otthoni kiegészítő utóápolásból és az eredmény elérése után ritkább, fenntartó szalon- és otthoni kezelésből állnak.