Keve, kövecske

Vágólapra másolva!
A Keve nevet viselő férfiak sokszor igen határozott, céltudatos, az anyagi biztonság megteremtésére törekvő emberek. A céltudatosságuk sokszor abban is megnyilvánul, hogy semmit sem csinálnak fölöslegesen, mindennek meghatározott rendben és módon kell lennie az életükben, szeretik, ha jól kiszámítottan, előre megtervezetten történnek életük eseményei.
Vágólapra másolva!

A Keve férfinév: régi magyar személynév, illetve helységnév, amely helység a nevét az első birtokosáról (Keve) kapta. A Keve név eredetileg a kő szócska (régen kev-, ma köv- tövéből származik. Jelentése: kövecske.

A Keve nevű férfiak nem kedvelik a kilengéseket, határozott, komoly emberek, akik nemcsak önmagukkal, de másokkal szemben is óriási elvárásokat támasztanak. Annyira racionális beállítottságúak, hogy semmit sem hisznek vagy fogadnak el, amit nem tapasztalhatnak, nem láthatnak. Számukra fontos, hogy minden mérhető, statisztikailag igazolható legyen, a kiszámíthatatlanságot, a bizonytalanságot nem viselik el.

A legtöbb dologra az életben mint feladatra tekintenek, éppen ezért kötelességtudó, megbízható, precíz emberek, főleg a munka területén. Minél nehezebb egy feladat, minél több benne a kihívás, és minél több embert riasztana annak megoldása, a Keve nevet viselő emberek annál inkább akarják felvállalni, megoldani.

Sokszor igen nagy célokat tűznek maguk elé, olyanokat, amelyek megvalósítása sokszor hatalmas áldozatokat kíván. Azonban a Keve nevet viselő emberek aszkétizmusának köszönhetően bármikor képesek az ilyen helyzeteket bevállalni. Ambíciózus, tiszteletet parancsoló, felelősségteljes emberek. Az életük igazi értelmét a hivatásukban való kiteljesedésben találhatják meg. Ambícióiknak köszönhetően képesek nagyon magasra jutni a társadalmi ranglétrán.

Általában már korán megmutatkozik, hogy a Keve nevet viselő férfiak jóval érettebben gondolkodnak és cselekednek mint társaik, éppen ezért hamar komoly feladatokat kaphatnak, akár már az iskolában is. Logikai készségük igen fejlett lehet, ezért a matematika nem okozhat számukra nehézséget, a számok világában jól érzik magukat.

A tanulást komolyan veszik, fontosnak tartják, hogy minél több tudásra tegyenek szert. Éppen ezért fontos számukra, hogy milyen minősítéseket kapnak. Talán ez az egyetlen, amely gyenge pontnak számít a Keve nevet viselő férfiak életében, hogy többnyire a határozottságuk, a céltudatosságuk egy igazából megfelelni vágyó embert takar. Mivel tisztában vannak önmagukkal, ezt az érzékeny, vagy gyenge pontukat csak nagyon kevesen ismerik, kizárólag azok, akiket érzelmileg is közel engednek magukhoz. Egész életükön keresztül bizonyítani szeretnének, éppen ezért vágynak arra, hogy gyakran dicsérjék őket, hogy meggyőződjenek arról, hogy igazából szeretik és elfogadják személyüket.

Érzelmi kapcsolataikban megpróbálhatnak úgy tenni, vagy úgy viselkedni, ahogyan gondolják, hogy a másik fél - a partner - elvárja tőlük. Az egyik legfontosabb tanulni való a Keve nevet viselők életében, hogy merjék és tudják önmagukat adni és felvállalni, még akkor is, ha úgy gondolják, ez nem biztos, hogy kedvező fogadtatásra talál környezetük részéről.

Pogonyi Edina