Andi igazi Hófehérke

Vágólapra másolva!
A húszas éveiben járó Andi arcbőre rendkívül világos, a haja sötét, ami első ránézésre is eléggé kontrasztos. Amikor megjelent Lyn de Garánál mindenféle smink nélkül, hosszúkás arcával, kissé apró szemeivel, egyszerűen lófarokba fésült vagy középen elválasztott kibontott hajával, ráadásul fekete színű felsőben,  eléggé sápadt külsőt mutatott.
Vágólapra másolva!

Az első, amit javasoltam neki, az a hajviseletének megváltoztatása. A középen szigorúan elválasztott, sötét, rendkívül hosszú haj csak tovább nyújtja az egyébként is hosszúkás arcot, ezért a haj tövébe hajhabot raktam, amivel megemeltem és dúsabbá tettem Andi csillogó, hosszú haját, majd a fejtető háromnegyedénél elválasztottam és oldalra fésültem, amivel lágyabb, kerekebb hatást kapott az arc egésze.

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

Andi haját dúsabbá fésültük, bőrét pirosabbá, szemének és szemöldökének vonalát határozottabbá rajzoltuk


Andi rendkívül világos, hamvas bőrén egy az arcbőrénél egy árnyalattal sötétebb alapozót használtam, így tudtam elkerülni, hogy netán úgy nézzen ki, mint egy sápadt gésa. Az orr közepére egyébként egy picit világosabb színt vittem fel, amivel optikailag kicsit szélesebbé tettem, az orr hegyére és az állra pedig egy sötétebb árnyalatot választottam, amivel azokat rövidebbé varázsoltam. Mindezt porpúderrel rögzítettem.