Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma nehezen jövünk ki párunkkal, hiszen a Hold ma kvadrátban áll a Nappal. Lehet, hogy ez a nap nem is arra való, hogy ügyes-bajos hétköznapi tevékenységekkel bíbelődjünk.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold trigonban áll a Neptunusz bolygóval. Ösztönzőleg hat képzeletvilágunkra és kreatív képességeinkre. Álmaink különlegesek, kifejező erejűek lehetnek. Mindenképpen jegyezzük meg őket, alaposan gondolkodjunk el tartalmukon. Könnyen lehet, hogy ezen az éjszakán magasabb szintről kapunk információkat, segítő tartalmú üzeneteket.

Az éjszaka hangulata nappal is folytatódik. Álmodozással kívánjuk tölteni a napot, szabadon engedve fantáziánkat. Pszichikailag fogékonnyá válunk, ami felkelti érdeklődésünket életünk ezen oldala iránt. Legjobb, ha egyedül maradunk, és kapcsolatba lépünk belső világunkkal. Figyeljünk sejtelmeinkre, átsuhanó gondolatainkra, érzéseinkre. Ezek a mai napon csöppet sem lényegtelenek.

A Hold már a Mérleg csillagjegyben járja útját. Egészségügyi vonatkozásaiban a vese, a húgyutak területét érinti. A kínai filozófia szerint a vesékben tárolódik a velünk született energia, mely egész életünkön átkísér. Ez az időszak alkalmas a bioenergetikai kezelésekre. Könnyebben felvehetjük a kapcsolatot szellemi vezetőinkkel, segítőinkkel is.

Mérleg energia semleges, így van egy kis bizonytalanság a levegőben. A mai nap színe a narancssárga, így ha harmóniában szeretnénk lenni a nappal, viseljünk ilyen ruhát.