Tamás, a gondolkodó

Vágólapra másolva!
Tamás nevű férfiak nagyon érdekes, sokszínű, intellektuális típusú férfiak. Széles érdeklődési körüknek köszönhetően rendkívül jó beszélgetőpartnerek lehetnek. Mivel nyughatatlan emberek, az sem ritka, hogy a munka megszállottjaivá válnak. Szeretnek sokat és jól dolgozni, szeretnének a munkájuk által elismerést kivívni. 
Vágólapra másolva!

A Tamás férfinév a bibliai, héber (arameus) eredetű Teomo névből származik. Ennek a jelentése: iker. A nevet a görögök Thomasz formában vették át, ennek a jelentése a görögben viszont: csodálatos.

Mivel igen kíváncsi, és érdeklődő emberek, nagyon sokszor tapasztalhatjuk, hogy egyik pillanatról a másikra belekezdenek valamibe óriási lelkesedéssel, de amint "elegendő" ismereteket szereztek az őket érdeklő témáról, már tovább is állnak.

Széles érdeklődési körüknek köszönhetően rendkívül jó beszélgető partnerek lehetnek. Nemcsak szellemileg, de fizikálisan is igen aktív emberekkel van dolgunk. Olyan nem létezik, hogy csak egy dologra koncentráljanak. Képesek egy időben több dolgot is végezni (telefonálnak, újságot olvasnak, tévét néznek egy időben) és a lényeget mindenből megragadni. Talán éppen ezért a legritkább esetben vannak tanulási problémáik.

Nagyon fogékony az agyuk, az új és új információk befogadására mindig képesek. Előfordulhat, hogy gyermekkorukban nem tartoznak a jótanuló gyermekek közé, ennek gyakran egy oka van: csak azt hajlandóak elsajátítani, ami érdekli őket. Ezért az iskola, és a tanárok nagyon gyakran meghatározó szerepet töltenek be az életükben. Ha szeretnénk a Tamás nevű gyermekünkből a legtöbbet kihozni, sokkal inkább tanárt, mint intézményt válasszunk számukra.

Gyermekként és felnőttként is állandóan jönnek-mennek, folyton dolguk van. Természetesen aktivitásuknak köszönhetően rendkívül nyitott férfiak, akik nagyon vágynak arra, hogy mindig emberek vegyék őket körül. Éppen ezért a kommunikáció a lételemük lehet.

A Tamás nevet viselő férfiak ezért igen gyakran találhatják meg önmagukat olyan foglalkozásokban, ahol embereknek információt vagy egyéb dolgokat kell közvetíteni: lehet tanár, információs, recepciós, postás, kereskedő, hírszerkesztő, író. Nagyon gyakran vonzódnak a média és film világa felé, de a kereskedelemben is helyt állnak, nagyon jól képesek működtetni vállalkozásukat.

Mivel nyughatatlan emberek, az sem ritka, hogy a munka megszállottjaivá vállnak. Szeretnek sokat és jól dolgozni, szeretnének a munkájuk által elismerést kivívni. Természetesen fontos számukra az anyagi elismerés is, ezért szinte soha nem tudnak olyan munkát végezni, ami számukra nem éri meg, vagy nem hasznos. Nem szeretnek fölöslegesen dolgozni, ezért, ha kell, gyakran még mások munkáját is elvégzik, nehogy a kollégák "pontatlansága" miatt, újra kelljen dolgozniuk.

Természetesen bármennyire is maximalisták és pontosságra törekvők, mégis előfordulhat velük, hogy elkésnek egy megbeszélt találkozóról, amely mindig bosszantja őket, de valahogy úgy alakul az élet körülöttük, hogy rájuk gyakran várni kell.