Csirkemájas képviselőfánk és hagymalekváros polenta

Vágólapra másolva!
Kaldeneker György szakács hétről hétre különleges finomságokat ajánl oldalainkon. A mai napon a szilveszteri büféasztalra kínál két finomfalatot.
Vágólapra másolva!

Csirkemájas képviselőfánk

Hozzávalók a fánkhoz: 1 dl víz, 10 dkg vaj, 10 dkg liszt, 3 tojás, só
A töltelékhez: 3 evőkanál vaj, 3 evőkanál liszt, 1-2 dl tej, 20-30 dkg szárnyasmáj pástétom (vagy kenőmájas), 15 dkg hideg vaj, só, őrölt fehér bors, bazsalikom

Öntsük egy lábasba a vizet, adjuk hozzá a vajat és egy csipetnyi sót. Forraljuk fel, majd keverjünk bele a lisztet. Addig kevergessük, míg az edény falától el nem válik. Vegyük le a tűzről, majd tegyük egy keverőtálba. Még melegen egyenként dolgozzuk el benne az egész tojásokat.
Tegyük a masszát nyomózsákba, és nyomjunk vajjal megkent, liszttel megszórt sütőlapra fél diónyi halmokat. Ha nincs nyomózsákunk, akkor teáskanál segítségével is elkészíthetjük. A halmok között hagyjunk legalább két centiméter távolságot, mert sütéskor meg fognak nőni. Forró, 180-190 fokos sütőben süssük 15-20 percig. Ha kihűlt, a fánkok tetejét vágjuk le, majd töltsük meg a következő krémmel.

Egy lábasban olvassuk fel a vajat, majd adjuk hozzá a lisztet. Keverjük össze és kis adagokban, állandó kevergetés mellett öntsünk bele forró tejet. Csak annyi tejet használjunk, hogy a mártásunk sűrű maradjon. Hagyjuk jól kihűlni.
Tegyük egy keverőedénybe, majd adjunk hozzá a szárnyasmáj pástétomot, a hideg, összevágott vajat, ízesítsük sóval, őrölt fehér borssal és bazsalikommal. Elektromos habverővel keverjük habosra.
Nyomózsákkal vagy kiskanállal töltsük meg a képviselőfánkokat.


Hagymalekváros polenta

Hozzávalók: 1 liter víz, 1 evőkanál vaj, só, 20 dkg kukoricadara
A chutney-hoz: fél kg lilahagyma, olívaolaj, só, őrölt bors, barnacukor, balzsamecet

Forrás: Kaldeneker György receptjeiEgy lábasba tegyünk fel a vizet egy evőkanálnyi vajjal és sózzuk meg. Forraljuk fel, majd óvatosan, állandó kevergetés mellett öntsük bele a kukoricadarát. Főzzük 10-12 percig, de közben kevergessük, mert nagyon könnyen leéghet. Ha elkészült, olajos kávéskanállal formázzunk belőle ovális gombócokat, vagy öntsük a kész polentát kivajazott tepsire, és ha kihűlt, szeleteljük fel kis darabokra.

A lilahagymákat tisztítsunk meg, majd vágjuk kétfelé és szeleteljük fel fél karikára. Egy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a hagymát és állandó kevergetés mellett, közepes lángon pároljuk. Ízesítsük sóval, őrölt borssal, barnacukorral és a végén pár evőkanál balzsamecettel. Jól forraljuk össze.

Tálalás: a hagymalekvárból tegyünk evőkanalakba, és helyezzünk rá egy darabka kihűlt polentát.