Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Este a Hold trigonban áll a Marssal. Nagyon vitálisak lehetünk, tetterősnek, határozottnak érezzük magunkat. Talán ennek is köszönhető, hogy nem térünk ki olyan viták elől, amelyekbe máskor talán nem mennénk bele.
Vágólapra másolva!

A mai nap spontán módon, bátran cselekszünk, és még a megfelelő időpontot is be tudjuk lőni tetteinkhez. Sokkal jobban megérint minket ezen a napon a nálunk gyengébbek, a rászorulók helyzete. Ösztönösen óvjuk a védelemre szoruló embereket a mai napon. Ugyanakkor egy-egy konfliktus kezelésében tanácstalanok lehetünk: nem tudjuk, hogy vajon érzéseinkre hallgatva, vagy "erőből" lenne érdemesebb megoldani problémáinkat. Tudatosan kezelve a helyzetet, több oldalról megvizsgálva az adott konfliktusokat, sokkal hatékonyabban tudjuk kezelni azokat.

A nap nagy részében a Hold a Rák csillagjegyben halad. Ha hajlamunk van asztmás betegségre, akkor ezeken a napokon jobban kell ügyelnünk magunkra. Érdemes ellenőrizni, hogy vajon jó helyen van-e a fekhelyünk, mivel ez a körülmény is kiválthatja a fenti tünetet. Javítsunk lakásunk levegőjén. Ezt ma már számos módon megtehetjük. Nagyon jó légszűrő berendezések vannak forgalomban, ráadásul aromaterápiás kezelést is végezhetünk velük.

Máj és epebántalmaink megszüntetésére azt tehetjük, hogy korán lefekszünk pihenni, mivel a máj és az epe éjfél után regenerálódik. Tehát az olyan ember, aki mulatozik, éjszakázik, nem tud hatásosan fellépni ezzel a problémával szemben. Májproblémák esetén a sárga színnel végzett színterápia kiegészítő kezelésként ragyogóan beválik.

Ma reggel a Hold együttáll a Szaturnusszal. Nagyobb érzelmi önkontroll, és objektivitás a jellemző ránk, ezért könnyebben tudjuk kezelni a nehéz kapcsolatokat. Itt a megfelelő alkalom, hogy a szükséges változtatásokat véghez vigyük. Családunk és szüleink jelentőségteljessé válhatnak számunkra, és ezek a kapcsolatok ilyenkor segítőkészek és hasznosak lehetnek.