Az osztrák lányok fele vásárlási mámorban szenved

Vágólapra másolva!
"Kóros vásárlási függőség" sújtja a 14. és 24. életév közötti osztrák nők felét, míg ugyanebben a korcsoportban a férfiak 38 százalék szenved ettől a jelenségtől - állapította meg az a felmérés, amelyet a Gallup közvélemény-kutató intézet végzett a nagy karácsonyi és újévi bevásárlási láz tetőpontján.
Vágólapra másolva!

A vásárlási mámor vagy más néven a vásárlási függőség problematikája olyannyira újnak számít Ausztriában, hogy a Kurier című napilap még értelmező magyarázatot is fűzött a kifejezéshez a "Shoppingolásnak hívják az új ifjúsági drogot" című cikkében. Ezek szerint a vásárlásfüggő mániákusan vásáról termékeket és szolgáltatásokat, de nem azért, mert azokra valóban szüksége van, sőt sokszor olyan dolgokat is megvesz az ilyen "beteg", amelyekre egyáltalán nem is vágyik. A cél tehát nem a megszerzett javak fogyasztása, hanem maga a vásárlás.

Az ausztriai felmérés szerint ez a veszély leginkább a fiatal lányokat fenyegeti, de a nők bármilyen korosztályban lefőzik a férfiakat. Így például a 25-44 év közötti nők 30, a férfiak 25 százaléka, a 45-59 év közötti nők 14, a férfiaknak pedig a 12 százaléka, valamint a 60-70 év közötti nők 18 és a férfiak 16 százaléka sorolható a kóros vásárlási függőség által veszélyeztetettek csoportjába.

A nők nagyobb veszélyeztetettségét szakértők azzal magyarázzák, hogy a szebbik nem képviselői "társadalmi nyomás alatt állnak, hogy megfeleljenek egy előre meghatározott szépségideálnak". A vásárlásmánia kialakulását segíthette elő, hogy van már olyan nemzedék, amely a készpénzfizetés nélküli vásárlás lehetőségei között nőtt fel, így vásárláskor úgy tűnik, hogy pénzt nem is ad ki a kezéből. Az ebből a szempontból leginkább veszélyeztetettek pedig nagyon vonzódnak az interneten keresztüli vásárlási módhoz is.

Az osztrák Munkáskamara szerint szükség lenne arra, hogy megelőző programokkal akadályozzák a "vásárlási mámor" terjedését, valamint az iskolákban megtanítsák a gyerekeket a pénzzel való takarékos bánásmódra és szélesítsék az adósság-tanácsadói hálózat lehetőségeit is.

Ausztriában a hónap elején adott hírt a sajtó arról, hogy növekszik az osztrák háztartások eladósodása. Két évvel ezelőtt még csak 300 ezerre, jelenleg pedig már 450 ezerre tehető azoknak a háztartásoknak a száma, amelyeknek átlagadóssága 65 800 euró (kb. 16,2 millió forint).

Az osztrák adósok közel 40 százaléka nem feledékenységből, hanem tudatosan nem tesz eleget fizetési kötelezettségeinek. Néhány adósnak pedig annyi a tartozása, hogy már nem is tudja áttekinteni azok szövevényét. A sajtó szerint egy olyan bécsi polgár vezeti a listájukat, akinek már 101 hitelezője van.