Magyar lány vetkőzik Keira Knightley helyett

Vágólapra másolva!
A fiatal angol színésznő zavarban érezte volna magát, ha a kamerák előtt le kellett volna vetkőznie legújabb, Domino című filmjének a forgatása során, melyet 2006-ban mutatnak be. Ezért Keira arra kérte Tony Scott rendezőt, hogy a meztelen jelenteknél egy dublőrt alkalmazzanak.
Vágólapra másolva!

A feladatot el is vállalta egy 28 éves, magyar származású táncosnő, aki azonban alig akart hinni a fülének, amikor hallotta, hogy mire nem hajlandó Knightley.

"Nem kell semmiért sem szégyenkeznie. Fantasztikusan gyönyörű teste van" - mondta Roberta Lorincz, aki a munkájából adódóan nyilván különösebben nem szégyenlős.

A táncosnő véleményével a rajongók is egyetértenek, hiszen a rövid ideje berobbanó Keira már most igen jól szerepel a legszexisebb színésznők választásokon. Néhány hete például az angol férfiak szavazata alapján toronymagasan az első helyen végzett.