Vaszati és a divat: tükör a hálóban

Vágólapra másolva!
Egyre több helyen látni a hálószobában levő hatalmas tükörfelületekkel díszített gardróbszekrényeket - nem is beszélve a bútorboltok kínálatáról. Szinte alig lehet olyan hálószobai garnitúrát találni, ahol legalább egy szekrényajtón ne lenne tükör. De mit tart erről a vaszati?
Vágólapra másolva!

Ez az egyik olyan lakberendezési divat, amelyet a vaszati szemszögéből nézve nem találunk kedvezőnek. Ennek több oka is van: A vaszati energetikai törvényei szerint a lakás, vagy egy-egy szoba északi, északkeleti és keleti "féltekéje" pozitív energia potenciállal rendelkezik, mivel ezekből az irányokból érkeznek az organikus és a szolár életenergiák. Ezzel szemben a déli, délnyugati, nyugati rész negatív energiapotenciállal bír, mely energiaminőséget úgy közelíthetjük a pozitív felé, ha a súlyos tárgyakat, mint például amilyen egy ruhásszekrény is helyezünk ide. A tükör viszont egy olyan energetikai eszköz, amely azáltal, hogy tágítja a teret, erősíti az energiákat. Legjobb helye tehát az északi, északkeleti vagy keleti falon van.

Tükröt azonban tilos a negatív energiapotenciálú égtájakon elhelyezni! A tükör a vaszati tanításai szerint egy olyan energetikai eszköznek számít, mely erősíti az adott égtáj energia-potenciálját: Emiatt csak olyan falakra szabad tükröt tenni, melyek a pozitív energiapotenciálú területekre esnek, azaz a szoba keleti, északkeleti és északi falára. Látható, hogy a tükrös szekrény esetében nem lehetséges minkét elvnek megfelelni. Ahol jó lenne a tükör, ott nem jó a szekrény, hisz az északkeleti falon elhelyezett szekrény útját állja a pozitív energiáknak, így gyengíti azokat; ahova pedig a szekrényt tehetnénk, nem való a tükör.

A másik probléma - és tudomásom szerint ebben a vaszati, és a feng shui is egyetért -, hogy a hálószobában ajánlatos nagyon óvatosan bánni a tükrökkel, mert félálomban a tükörbe pillantva megijedhetünk. Tehát a fésülködő asztalt igyekezzünk úgy elhelyezni, hogy az ágyban fekve ne lássuk benne magunkat.

A tükör egy olyan eszköz, melyet megfelelően használva nagyon sokat javíthatunk otthonunk energiáin, ha meggondolatlanul helyezzük el, akkor viszont kedvezőtlen következményei lehetnek.

Sokat segíthet abban az esetben, ha otthonunk különösen érzékeny területei (észak, északkelet, kelet) ablaktalanok, sötétek, zsúfoltak. Ilyenkor a megfelelő falakon elhelyezett tükrök valóságos csodát tehetnek!

Ha az előszobai nagy gardróbszekrény pont a keleti falra került, elzárva ezzel a szoláris életenergiák útját, akkor nagyon jól jöhet az ajtókra fölszerelt tükör, mely segít enyhíteni ezen a problémán. Ne tegyünk azonban tükröt a délnyugati falra került szekrény ajtajára, mert ezzel lerontjuk az egyébként jó helyre került szekrény okozta kedvező hatást.

Nemrég láttam egy olyan üzletet, ahol pont a délnyugati sarokban volt egy hatalmas tükör, amit a ruhák nézegetéséhez használtak a vevők. A bolt már-már a csőd szélén állt. Csak annyit kértem a tulajdonostól, hogy ha mást nem is változtat, de legalább azt a tükröt vegye el onnan. Megtette, és néhány hét alatt szinte megduplázódott a forgalma.

Egy ismerősöm pedig azt mesélte, hogy miután - sok-sok halogatás után végre - elhelyezett egy tükröt otthona zárt északi falára, pár nap múlva ki tudta adni azt a lakását, amire már évek óta nem talált bérlőt. (Az északnak szoros kapcsolata van az anyagi jólétünkkel.)

Tekintsünk otthoni tükreinkre úgy, mint egy olyan eszközre, mely segítheti, vagy gátolhatja életünket. A divatokkal pedig legyünk nagyon óvatosak!