Gabriella, az irányító

Vágólapra másolva!
A Gabriella nevet viselő hölgyek nagyon optimista, jóindulatú emberek, akiknek nagyon fontos, hogy környezetüktől megkapják azt az elismerést, amire vágynak. Magasra állítják mások és maguk számára is a mércét. Rendkívül tájékozott, igen jó kommunikációs képességgel rendelkező hölgyek, akik szeretik, ha kikérik véleményüket, illetve, ha figyelembe veszik azt.  
Vágólapra másolva!

A Gabriella a Gabriel névből származik. A Gabriel a Gábor névnek az eredeti formájához áll közel, amely héber eredetű bibliai név. Jelentése: Isten embere, vagy Isten erősnek bizonyult.

A Gabriella nevű hölgyek szeretik éreztetni a környezetükkel, hogy sokat tudnak, és talán emiatt túlzott önbizalommal rendelkeznek. Leginkább a szintézis emberei, képesek átfogóan látni a történéseket. Sokoldalú intelligens emberek, akik nagyon hamar lelkesednek, és ugyanilyen hamar hamvad el lelkesedésük lángja. Képesek lelkesedni és képesek másokat is lelkesíteni.

Partnerkapcsolataikban kimondottan fontosnak tartják, hogy szerelmük humoros, életvidám, tájékozott, nyitott, de mindenképpen tapasztalt férfi legyen, aki képes felmagasztalni az imádott nőt. Nehezen tudnak egyenrangú partnerkapcsolatban létezni, mert félnek attól, hogy elvesztik az irányító szerepet. Ezért talán az is megtörténhet, hogy egy olyan párkapcsolatban élnek, ahol ők viselik a nadrágot.

Igen nagy a szabadságigényük, amely sokszor a tartós és jól működű párkapcsolatuk alapja lehet. Csillapíthatatlan tudásszomjuknak köszönhetően indíttatást érezhetnek, hogy megismerjék a magasabb összefüggéseket, a különböző ideológiákat, amely információk és tudás birtokában képesek szintézisében látni a világot.

A világ működésének megismerésén túl, természetesen földi dolgok is foglalkoztatják. Nagyon szeretnek és általában tudnak kapcsolatokat teremteni. Fontosnak tartják, hogy a birtokukban lévő ismereteket továbbadják, némileg tanítsák környezetüket. Általában naprakészek, ezért mindenről lehet velük beszélgetni, azonban leginkább felületesek az információi a mindennapi dolgok tekintetében.

Kifejezetten érzékenyek az igazságra. Nagyon gyakran gondolják, hogy a tények ismeretében ők mindig az igazság oldalán állnak, és ezt a meggyőződésüket képesek nagyon vehemensen, időnként kissé arrogánsan képviselni. Az életben zajló eseményeket nagyon gyakran az erkölcsi szempontból ítélik meg. Előfordul, hogy amit erkölcsileg elítélnek mások cselekedeteiben, önmagukkal szemben már nem értékelik olyan szigorúan.

A Gabriella nevet viselő nők szeretik érezni, hogy számukra a tudás hatalmat ad, ezért nem ritka, hogy nem egy, de több különböző diplomával is rendelkeznek. Érdeklődési körükbe tartozhat a filozófia, vallás a politika. De kiapadhatatlan energiájuknak köszönhetően megállják helyüket menedzserként, vagy hivatásos sportolóként, edzőként, egyetemi tanárként is. Mivel az erkölcsi és etikai kérdések is foglalkoztatják őket, a jog- és politikai szférában is jó érezhetik magukat.

Pogonyi Edina