Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A mai nap rányomhatja bélyegét a szexualitásunkra. Akarom is meg nem is, szeretlek is meg nem is, jó lenne, de mégsem-típusú helyzetek alakulhatnak ki. Ha végképp nincs közöttünk összhang, akkor inkább nézzünk meg egy jó filmet, vagy töltsük beszélgetéssel, olvasgatással az estét.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold együtt áll a Marssal és a Vénusszal, ám kvadrátban áll a Neptunusz bolygóval. Érzelmileg sokkal könnyebben becsaphatnak minket, mint máskor. Nem lesz nehéz minket illúziókba ringatni. Tehát, amit a mai napon ígérnek nekünk, azt azért ne vegyük készpénznek, főleg, ha szívügyekről van szó.

Mi is tehetünk meggondolatlan ígéreteket, amelyekről az adott pillanatban azt hisszük, hogy be is tartjuk őket. Később azután, józan ésszel átgondolva az eseményeket, rádöbbenünk, hogy felelőtlenül mondtunk ki bizonyos dolgokat. Tehát: hagyjuk kiforrni magukat az eseményeket, ne menjünk bele ma komoly döntési helyzetekbe.

Ugyanez a bolygóállás hozhat testi szinten vizesedési problémákat, szervezetünk jobban visszatartja a vizet. Igyunk csalánteát, tartózkodjunk a só fogyasztásától ezen a napon.

Emellett úgy érezhetjük, hogy nem szeretnek minket, és ez teljesen független a valós helyzettől. Különösen a nők szenvedhetnek ettől az érzéstől. Mivel nem tudunk hinni lényünk szerethető voltában, a mai napon újabb és újabb "bizonyítékok" követelésével kínozzuk társunkat. Esetleg provokálhatjuk, akár még egy hisztit is bevethetünk, csak, hogy lássuk, mennyit érünk számára. Ez a viselkedés rendkívül romboló hatású lehet egy kapcsolaton belül. Egyrészt csak azt lehet szeretni, aki maga is elfogadja saját magát. Másrészt, ha párunktól állandó bizonygatást követelünk, mindig minden pillanatban készen kell állnia arra, hogy szeretetét felénk kimutassa, akkor előbb-utóbb belefáradhat. Nem is beszélve arról, hogy ezzel bűntudatot ébresztünk benne és arra fog gondolni, hogy talán ő képtelen arra, hogy szeretetet adjon. Ez, pedig már a 22-es csapdája. Ha lehet, ne menjünk bele ebbe a játszmába.

A Hold-Szaturnusz trigon felelősségtudatot, érzelmi komolyságot ajándékoz nekünk.

A Hold már a Skorpióban halad útján. Egészségügyi vonatkozásaiban a has alsó részét és a nemi szerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. A cickafarkas megelőző ülőfürdők ilyenkor segíthetnek az egyes női bajokon. Ha meddőségtől szenvedünk, és gyermeket szeretnénk, akkor ezen a napon sokat tehetünk a gyermekáldás megérkezésének érdekében. Vizsgáltassuk meg csigolyáinkat, ugyanis ha egyik ágyékcsigolyánk elmozdult, könnyen lehet a baj okozója. A gólyaorr nevű gyógynövény tea formájában történő fogyasztása sokszor eredményre vezetett már.