Kókuszos-csokis keksz

Vágólapra másolva!
Ezen a héten müzlis kekszek receptjét mutatja be szakácsunk, Kaldeneker György. Ha már süti, akkor legyen egészséges! Az elkészített sütiket egy régi, nagyitól elkért öblös befőttes üvegbe tölthetjük, konyhánk dísze lehet. De számítsunk rá, hogy nem fogja sokáig díszíteni a lakást, mert hamar kieszik majd belőle a finomságokat.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók (a hozzávalók pohárban vannak megadva, egy 250 ml-es pohár vagy mérőedény segítségével mérjük ki az anyagokat): 1 és 2/3 pohár liszt, 1 teáskanál sütőpor, 0,5 teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 200 g margarin, 3/4 pohár barnacukor, 1/3 pohár kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 tojás, 2 tábla tejcsokoládé, 1 pohár kókuszreszelék, 1 pohár durvára összetört dió

Tegyük egy tálba a margarint, adjuk hozzá a cukrokat, és elektromos habverővel addig keverjük, míg könnyű, habos nem lesz. Üssük bele a tojást, majd adagoljuk hozzá a liszt, só, sütőpor és a szóbadikarbóna keverékét. Végezetül a száraz serpenyőben megpirított kókuszreszeléket, a durvára összetört diót és a kis darabokra tördelt csokoládét is dolgozzuk bele.

Tegyünk sütőpapírt egy sütőlapra, majd diónyi halmokat tegyünk egymás mellé. Vigyázzunk, hagyjunk legalább három centiméter távolságot közöttük, mert sütéskor kissé szétfolynak.
Előmelegített sütőben 150-160 fokon süssük 8-10 percig.
Ha kihűlt, jól zárható dobozban vagy nagy befőttes üvegben sokáig eltartható.