Oxigénterápia a testi-lelki felüdülésért

Vágólapra másolva!
Sok, wellnes szolgáltatásokat nyújtó szállodában vagy fürdőhelyen találkozhatunk az oxigénterápiás lehetőséggel. Mit is takar ez a szolgáltatás? Milyen hatással van ránk? Kinek érdemes igénybe vennie?
Vágólapra másolva!

Az oxigén az élethez szükséges elengedhetetlen elem. Köztudott, hogy a Földön az élet csak és kizárólag azért tudott kialakulni, mert légkörében oxigén található. Fontosságát kiválóan érzékelteti, hogy míg a táplálék hiányát hetekig, a vízhiányt napokig képes az ember elviselni, úgy elegendő mennyiségű oxigén hiányában néhány perc elteltével az életfunkciók leállnak. Jelenléte környezetünkben annyira természetes, hogy egyáltalán nem tudatosul bennünk, hiszen a légzést a vegetatív idegrendszerünk szabályozza, melyet csak átmenetileg tudunk tudati befolyásolás alá venni.

Japánban - ahol köztudottan magas a levegő szennyezettsége - a városok belső területein és a nagyobb forgalmú helyeken, pályaudvarokon, repülőtereken mindenütt lehetőséget biztosítanak tiszta oxigén belégzésére. Az ötlet az USA-ban is követőkre talált, ők azonban a funkcionalitást megtartva ötvözni kívánták az eredeti tevékenységet, egyfajta szórakoztató, kellemes társasági eseménnyé fejlesztve azt. Így született meg az oxigénbár, mely a világ fejlett országaiban egyre nagyobb népszerűségnek örvend; itt a tiszta oxigént különböző, a vendég által választott élettani hatású aromákkal keverve lélegezhetik be.
Az eddigi eredményeket felhasználva a már létező módszert, az oxigén- és aromaterápiát, zeneterápiával kombinálva már egy komplett wellnessprogramot kínálnak a relaxálni, feltöltődni vágyók számára.
A terápia során a vendég egy ergonómiailag és akusztikailag speciálisan erre a célra kiképzett székben foglal helyet, mely a külvilágot teljesen kirekesztve kiváló lehetőséget ad a teljes relaxációra. A kezelés során belélegzett közel száz százalékos tisztaságú oxigén a vendég által választott négy különböző élettani hatású aromával dúsítva jut a szervezetbe. A kezelés javasolt időtartama húsz perc. Az oxigén jótékony hatását a sejtjeinkben fejti ki, felgyorsítja a sejtek - és ezáltal az egész szervezet - anyagcseréjét, méregtelenít és regenerál, miközben testileg és szellemileg is felfrissülhetünk.

Kinek ajánljuk?

Fogyókúrák remek kiegészítője lehet, testi vagy szellemi fáradtság esetén gyors felfrissülést biztosít. Rendszeresen sportolóknak, testépítőknek edzés előtt, mivel a vér oxigénszintjének növekedésével összhangban növekszik a szervezet teljesítőképessége, illetve edzés után az erős igénybevételnek kitett szervezet regenerálására, testépítőknek az edzés után bevitt táplálékkiegészítők gyors beépülését segíti. Az intenzív edzés során a felgyorsult keringés a szervezet nyugalmi állapotához képest jelentősen nagyobb mennyiségű vért (és ezáltal oxigént) szállít az izomsejtekhez is, hogy a megnövekedett terheléshez szükséges többletenergiát az anyagcsere felgyorsításával biztosítsa. Amennyiben a terhelés huzamosabb ideig áll fenn, vagy hirtelen abbamarad, úgy az izmokban felgyülemlett tejsav az anyagcsere normális sebességre lassulása miatt nem tud lebomlani, és akadályozza az izmok összehúzódását, ezért izmainkban fájdalmat, úgynevezett izomlázat érzünk. Az oxigénterápia az ilyen jellegű problémák kezelésében is segítségünkre lehet a már említett anyagcsere-gyorsító hatása révén.
Mindenkinek ajánlható, aki a hétköznapok rohanó forgatagában gyors regenerálódásra, pihenésre, kikapcsolódásra vágyik.

Ionizáltoxigén-kúra és fülakupunktúra/noilapozo/eletmod/20030709fogyjunk.html?pIdx=1