Nem volt hajlandó kifizetni a számlát Naomi

Vágólapra másolva!
A világhírű szupermodell mindig is híres volt a meglehetősen rigolyás természetéről. A napokban egy londoni étteremben okozott kisebb botrányt, amikor nem volt hajlandó a barátjával, Usherrel és néhány ismerősével elfogyasztott vacsorát kifizetni.
Vágólapra másolva!

Naomi Campbell a szemtanúk szerint teljesen kikelt magából, amikor az egyik pincér a vacsora végeztével az asztalra tette a számlát.

"Először egy teljesen hitetlen kifejezés ült ki Naomi arcára, majd elkezdett üvöltözni a megszeppent pincérrel. Arra hivatkozott, hogy az étterem Flavio Briatore tulajdona, aki neki személyes jó barátja, és ezért nem hajlandó fizetni" - mesélte az egyik szemtanú.

Nem sokkal ezután az étterem vezetője is megjelent, hogy megnyugtassa a modellt és rendezni próbálja a konfliktust.

Naomi azonban hajthatatlan maradt, és végül fel kellett hívniuk Briatorét, aki természetesen nem hagyta cserben egykori partnerét, és ragaszkodott ahhoz, hogy ne kelljen fizetnie a társaságnak.