Készítsünk gesztenyelekvárt!

Vágólapra másolva!
A gesztenye az őszi gyümölcsök közül az egyik legfinomabb. Hagyományos elkészítése mellett - gesztenyepüré, sült gesztenye - érdemes kipróbálni néhány újdonságot is. Szakácsunk, Kaldeneker György receptjei segítenek ebben.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 1,5 kg tisztított gesztenye, 1 kg kristálycukor, 500 ml víz, 1 citrom leve, 2 diónyi reszelt friss gyömbér, 3-4 szelet citromhéj, 1 evőkanál narancslikőr vagy triple sec

A megtisztított gesztenyéket tegyük egy lábasba, öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzzük addig, míg a gesztenyék puhulni nem kezdenek (kb. 10-15 perc). Szűrjük le, majd hagyjuk, hogy jól lecsepegjen. Vágjuk 3-4 darabba a szemeket.

Egy lábasba tegyük a vizet, adjuk hozzá a többi alapanyagot, és forraljuk pár percig. Ezután tegyük bele a gesztenyéket, és lassú tűzön főzzük körülbelül két órán keresztül. Akkor jó, ha a gesztenyék átlátszóak. Villával törjük össze, majd a forrásban lévő lekvárt tisztára mosott üvegekbe töltsük, azonnal zárjuk le, és fordítsuk fejre. Pár perc elteltével be is tehetjük az éléskamránkba.

Felhasználhatjuk palacsinták töltésére, tortákhoz és fagylaltok díszítésére is.