Barackos-fahéjas pite

Vágólapra másolva!
Az őszibarack az egyik legkedveltebb gyümölcs. Illata semmihez sem hasonlítható, zamata egyedülálló. A gyümölcsöt különleges fűszerekkel, bátor párosításokban is elkészíthetjük, ehhez ad ötletek a héten szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 30 dkg cukor, 3 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 10 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, 1 pohár tej, 1 citrom, őrölt fahéj, 3 evőkanál barnacukor

A szobahőmérsékletű vajat tegyük egy keverőtálba, majd keverjük habosra a cukorral, egyenként adjuk hozzá a tojásokat, utána a vaníliás cukrot, majd a liszttel elkevert sütőport és a tejet. Finomabb lesz a sütemény, ha egy kis reszelt citromhéjat és citromlevet is keverünk bele.
Közepes méretű tepsit vajazzunk ki, majd szórjuk meg liszttel. Öntsük bele a pitetésztát, kanállal egyengessük el.
Az őszibarackokat mossuk meg, majd forrásban lévő vízbe dobjuk egy percre. Szedjük át hideg vízzel telt edénybe, így könnyen le tudjuk húzni a héját. Vágjuk kétfelé, szedjük ki a magját.
Tegyük a felezett barackokat sorjában magházával lefelé a pite tésztára, tetejét fahéjas barnacukorral szórjuk meg, majd előmelegített sütőben 140 fokon süssük körülbelül 34-40 percig.
Mielőtt kivesszük a sütőből, fogvájóval célszerű sütéspróbát végezni, ha már nem ragad a tészta a fogvájóra, akkor biztosak lehetünk, hogy elkészült a sütemény.