Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold együtt áll a Neptunusz bolygóval, így ezen a napon rendkívül érzékenyek lehetünk. Érzelmileg könnyen megérintődünk, határtalanul együtt tudunk érezni másokkal. Csillapíthatatlan igényünk támad a szeretetre, odafigyelésre, törődésre.
Vágólapra másolva!

Ezen a napon nagyon vágyunk a másikban való feloldódásra. Ami a szellemieket illeti, lehetnek megérzéseink, sejtelmeink, kitárulhat előttünk egy pillanatra a "jövő ablaka". Ha tudatosan odafigyelünk ezekre az illékony gondolatokra, megpróbáljuk őket elkapni, akkor értékes tapasztalatokkal és információkkal lehetünk gazdagabbak. A konstelláció árnyoldala az, hogy azok az embertársaink, akik egyébként is labilisabbak, most átmenetileg teljesen elveszíthetik lábuk alól a talajt. Álomvilágba menekülhetnek, hallucinációkba, bódulatban, függőségi helyzetekbe. Figyeljünk és vigyázzunk rájuk ezen a napon.

A Hold még mindig a Vízöntő csillagjegyben tartózkodik. Továbbra is figyeljünk a lábszárunkra, bokánkat óvjuk a megerőltető megterhelésektől. A mai napon ne vállalkozzunk hosszabb gyalogtúrákra, sorban állásokra. Akinek nagyon érzékeny a lába, a mai napon viseljen gyógy-harisnyát, amit gyógyszertárakban, bio-üzletekben be lehet szerezni.

Akinek pszichés, vagy vegetatív idegrendszerrel kapcsolatos problémái vannak, (ide tartozik, például a pánikbetegség és annak tünetei) sokkal súlyosabbnak érezheti állapotát a mai napon. A helyzet nem lesz tartós, jelentősen csökkennek majd a panaszok.

A fenti panaszokban nem szenvedők is sokkal ingerlékenyebbek lesznek ma, pszichésen sokkal kevésbé vagyunk terhelhetőek. A Vízöntőhöz a hormonrendszer is kapcsolódik, mely a szervezet működéséhez szükséges hormonokat termeli. A szervezet működési rendszerében 21-23 óra között van a hormonrendszer regenerálódásának ideje. Ezért fontos lenne mindenkinek, hogy ekkor már aludjon, ahhoz, hogy másnap ne legyen ideges, ingerült, fáradt, szétszórt.