Szőke de tehetséges: Christina Applegate

Vágólapra másolva!
Christina egyszer egy interjúban elmondta, hogy azóta színésznő, amióta "anyja hasából a világba pottyant". Ez szó szerint így is van, ugyanis első szereplése akkor volt, amikor anyja karjaiban tartva őt a kamerák elé lépett egy szappanoperéban. Attól a perctől kezdve Christina sorsa megpecsételődött: a kamerák előtt cseperedett fel és teljesedett ki.
Vágólapra másolva!

Christina Applegate 1971. november 25-én született Los Angelesben. Anyja, Nancy Priddy szappanopera-sztár volt, apja, Robert Applegate egy lemezcég igazgatója, így tehát a kis Christina beleszületett a szórakoztatóipar világának sűrűjébe. Anyja volt természetesen a nagy példakép, és ő volt legnagyobb hatással Christinára a színészet felé vezető úton.

A kis Christina arcát már hét éves korára ismerték, hiszen többször szerepelt egy áruházlánc reklámjaiban. Tizenöt éves koráig egy sor filmben és tévéshowban szerepelt gyerekszínészként. Életét teljesen kitöltötte a színészet, még az iskolát is otthagyta 17 éves korában azért, hogy teljes munkaidőben dolgozhasson.

1987-ben, tizenöt éves korában Christinát megtalálta az a szerep, amely aztán meghozta neki a népszerűséget, és az egész világon ismertté tette. Tíz éven keresztül személyesítette meg a Rém rendes család csinos és rettenetesen buta Kelly Bundyját.

Sajnos azonban a beskatulyázást ő sem kerülhette el, és azóta is küzd a kellybundys imázs levetkőzéséért. Pedig a való életbeli Christina teljesen ellentéte Kelly Bundynak. Miközben nap mint nap küzdött "bunkó szüleivel és együgyű öccsével" - ahogy Kelly mondaná - a Rém rendes család-ban, több televíziós filmben is szerepelt párhuzamosan, a tévéshow-król nem is beszélve.