Készíts álomnaplót!

Vágólapra másolva!
Jó, ha írunk-rajzolunk álomnaplót. Az álomkép ugyanis elszáll, vagy esetleg hiányosan, hibásan marad meg, a leírt - lerajzolt pontosan megmarad, így később is fellapozható. Ez főképp akkor különösen érdekes, ha az egyik álmunkról utólag kiderül, hogy jövőt jósló álom volt. Bizonyítékunk van rá, hogy igazi jósok vagyunk.
Vágólapra másolva!

Azok, akik álomnaplót írnak, arról is beszámolnak, hogy a rémálmok feszültsége erőteljesen csökken attól, ha kikerül a lélekvilágukból, azaz leírják, lefestik, lerajzolják őket.

Azért is ajánlatos álomnaplót készíteni, mert leírt formában könnyebb felismerni és észben tartani a visszatérő álommotívumainkat, melyek segítségével egy későbbi álmot értelmezhetünk a korábbiakkal, vagy esetleg éppen fordítva.

Leírt álommeséinkben nyomon követhetjük, hogyan változik egy-egy motívum, szimbólum, vagy álomszereplőnk szintje - személyiségünk érésével, gazdagodásával. Ez lehet az alapja egy saját álomszótár készítésének.

Beleírhatjuk a füzetünkbe azokat a "véletlennek" tűnő eseményeket, találkozásokat, olvasmányélményeket, amik a külvilágból mintegy visszatükrözik az álmainkat, annak főbb szimbólumait, történéseit. Ez már varázslat-érzetű élmény lesz! Olybá fog tűnni, mintha az egész világ rólunk mesélne.

Figyeld csak meg, ha elkezdesz dolgozni az álmaiddal, és bár a környezeted erről semmit sem tud, idővel mégis változni fognak körülötted az élet dolgai, életed fontos szereplői! A belső érés mintegy továbbcsordul a külvilágba. Házsártos rokonaid megszelídülnek, új emberek, életlehetőségek lépnek be az életedbe.

Sokan számítógépbe rögzítik az álmaikat. Én inkább az A/5-ös méretű kis füzeteket tartom ideális álomnaplónak, mert így magunkkal tudjuk vinni az épp aktuálisat mindenfelé, mivel jól befér a táskába, vagy kisebb utazóbőröndbe. Így a nap folyamán, amikor csak időnk van, bárhol elővehetjük őket, és ha nem volt idő rögzíteni reggel felébredéskor az álmainkat, később is megtehetjük, illetve bárhol felírhatunk hirtelen jött gondolatokat, asszociációkat, felismeréseket az álmainkkal kapcsolatban.

A füzet bal oldalára írjuk le pontos dátummal az álmunkat, minél részletesebben, jelen időben, és lehetőség szerint azonnal felébredés után! Olykor előfordul az is, hogy reggel nem emlékszünk egyetlen álomra sem, de később a nap folyamán mégis bevillan a tudatunkba. Őrizzük meg az emlékezetünkben, addig, amíg végre lesz időnk leírni! Az erőteljesebb álomképeket rajzoljuk is le! Ha színes az álmunk, akkor a színeket is jelöljük, azaz színezzük ki álomképeinket!

Ha egy éjjel több álmunk is volt, akkor azokat sorszámozva egymás alá jegyezzük le!

Jó felírni az álom fölé, egy erre a célra elkülönített részre, hogy mi történt velünk az álom álmodását megelőző egy-két napon, illetve, hogy miket olvastunk, milyen erőteljesebb érzelmi hatások értek, milyen problémákon törtük épp a fejünket.

Adhatunk címet is az álmunknak, megragadva így a fő jellegzetességét, illetve a cím segítségével könnyebben visszakeressük később.