Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A mai nap rendkívüli módon alkalmas arra, hogy új barátságokat kössünk, illetve arra is, hogy igazán szerelembe essünk. Emellett sikerrel folytathatjuk üzleti tevékenységünket, főleg, ha az kereskedelemmel kapcsolatos.
Vágólapra másolva!

Hold már a Mérleg csillagjegyben halad. Egészségügyi vonatkozásaiban a vese területét érinti. A kínai filozófia szerint a vesékben tárolódik a velünk született energia, mely egész életünkön átkísér. A Mérleg energia semleges, így van egy kis bizonytalanság a levegőben. A mai nap színe a narancssárga, így ha harmóniában szeretnénk lenni a nappal, viseljünk ilyen ruhát.

Ma a Hold quincunxban áll az Uránusz bolygóval, ezért lelkiállapotunkra az ingerültség, idegesség, s feszültség lesz a jellemző, főleg a reggeli órákban. A közlekedés is komoly odafigyelést, türelmet kíván tőlünk a mai napon. Gondoljunk arra, hogy a közlekedés amolyan "társasjáték", és nem oldunk meg semmit azzal, ha felborítjuk a szabályokat.

Este a Hold kvadrátban áll a Vénusz bolygóval. Ennek hatására könnyen elcsábíthat minket egy erotikus kaland. Ugyanakkor állandó párkapcsolatunk is fontos számunkra, ez komoly dilemmát jelenthet. Vágyunk arra, hogy kalandba bocsátkozzunk egy igazán vonzó emberrel, de lelkiismeretünk megálljt parancsolhat nekünk. Így vagy úgy, de mindenképpen hiányérzetünk lesz, ez rányomja bélyegét hangulatunkra. Aki nem vállalja fel, hogy szexuálisan könnyebben csábítható, az most mértéktelen édességnassolásba, evés-ivásba menekülhet a probléma elől.