Húsos töltött paradicsom

Vágólapra másolva!
A héten paradicsommal készült hideg és meleg finomságok, befőttek elkészítésének módjaival ismertet meg bennünket szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 4 paradicsom, 1 csomó újhagyma, 1 evőkanál olívaolaj, 40 dkg darált sertéshús, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csokor bazsalikom, 1 kávéskanál mustár, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 tojás, 2 evőkanál tejszín, 3 dkg vaj, só, őrölt bors

A paradicsomokat mossuk meg, majd vágjuk le a tetejüket és teáskanállal vájjuk ki a belsejüket.
Az olívaolajat forrósítsuk fel egy serpenyőben, tegyük bele a darált húst, majd fűszerezzük sóval, őrölt borssal. Pirítsuk addig, míg szét nem morzsolódik. Adjuk hozzá a felkarikázott újhagymát és a paradicsomok kivájt és felkockázott belsejét. Még legalább 5 percig pároljuk.
Ha kissé kihűlt, tegyük bele a tojásokat, az összevágott zöldfűszereket, mustárt. Keverjük jól össze, majd a kivájt paradicsomokat töltsük meg vele.
Tegyük tűzálló tálba, kockázzunk még rá paradicsomot, locsoljuk meg a tejszínnel és a tetejére morzsoljuk a vajat. Forró sütőben 200 fokon süssük 25 percig.

Egy adag kalóriaértéke 380 kcal (1590 kJ)
Elkészítési ideje: 45 perc