Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma újhold napja van, s ennek megfelelően sokat tehetünk egészségünkért, testi jólétünkért. A mai napon érdemes böjtöt tartani, mert ilyenkor a legerősebb a szervezet méregtelenítési készsége.
Vágólapra másolva!

A böjtöt rendszeresen érdemes megtenni, hiszen gyógyító folyamatokat indíthatunk el saját szervezetünkben, s megelőzhetünk komolyabb megbetegedéseket. Minden olyan dologra alkalmas a mai nap, amikor valamit el szeretnénk kezdeni. Ha most határozzuk el, hogy megszabadulunk rossz szokásainktól, akkor sokkal könnyebben tartjuk be ígéretünket, akaraterőnk is erősebb lesz. Ez a nap minden olyan igényünket, s erőfeszítésünket támogatja, amikor új életet szeretnénk kezdeni.

A mai napra egy nagyon nehéz konstelláció a jellemző, amely este lesz egzakt, de már délután érzékelteti hatását. A Hold együtt áll a Marssal és a Merkúrral, s mindez szemben áll az Uránusz bolygóval. Ez a konstelláció nagyon komoly veszekedéseket jelent, jelentős agressziót szabadítva fel. Elsősorban verbális módszerekkel bánthatjuk meg egymást, ám a bántó szavak odáig is elmehetnek, hogy a gyengébb idegzetű emberek akár még tettlegességhez is folyamodnak.

A nap első részében a Hold az Oroszlán csillagjegyben halad, s csak délután lép be a Szűz csillagjegybe. Így tevékeny napunk nagy része az Oroszlán csillagjegy által uralva telik el. A mai napon sikerrel foglalkozhatunk magas vérnyomásunk kezelésével. Vérnyomáscsökkentő gyógynövények segítségével komoly eredményeket érhetünk el. Ilyen a fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma. Legalább ezen a napon tegyük meg egészségünk érdekében, hogy tartózkodunk a kávé, csokoládé fogyasztásáról, nem is beszélve a cigarettázásról. Az erősen sós ételek ma különösen kedvezőtlenül hatnak, így ezeket is kerüljük el.