Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold trigonban áll a Nappal, valamint szextilben a Neptunusz bolygóval. Ez a konstelláció nagyon kedvez egy romantikus szerelem kibontakozásának. Emellett sikeresen megélhetjük női-férfi szerepeinket, és kiegyensúlyozott lesz a kapcsolat saját női- és férfi részünk között.
Vágólapra másolva!

Próbáljuk meg kreatívan kihasználni, hogy a mai napon könnyedén kapcsolatba kerülhetünk saját animánkkal/animusunkkal. Ha ez a kapcsolat harmonizálódik a mindennapi életben is, akkor óriási mértékben megnövekedhet problémamegoldó képességünk, hiszen olyan képességeinkhez férhetünk hozzá, amelyek eddig rejtve voltak saját magunk előtt, bennünk szunnyadtak.

Hétköznapi síkon párunkkal kellemes, konfliktusoktól mentes, egyetértésben töltött nap várható, olyan, amikor minden a helyén van: nem bosszantjuk egymást feleslegesen. Szüleinkkel kapcsolatban is harmónia uralkodik bennünk, most igazán békében, hálásan gondolunk rájuk, negatív érzések nélkül.

A mai nap hajlamosak vagyunk az álmodozásra. Érzelmileg könnyen megérinthetnek emberek, események, és határtalanul együtt tudunk érezni másokkal. Csillapíthatatlan igényünk támad a szeretetre, odafigyelésre, törődésre. Ezen a napon nagyon vágyunk a másikban való feloldódásra. Ami a szellemieket illeti, lehetnek megérzéseink, sejtelmeink, kitárulhat előttünk egy pillanatra a "jövő ablaka". Ha tudatosan odafigyelünk ezekre az illékony gondolatokra, megpróbáljuk őket elkapni, akkor értékes tapasztalatokkal és információkkal lehetünk gazdagabbak. A konstelláció árnyoldala az, hogy azok az embertársaink, akik egyébként is labilisabbak, most átmenetileg teljesen elveszíthetik lábuk alól a talajt. Álomvilágba menekülhetnek, hallucinációkba, függőségi helyzetekbe. Figyeljünk és vigyázzunk rájuk ezen a napon.

A Hold még mindig a Kos csillagjegyben halad. A krónikus homloküreg- és orrmelléküreg problémák ezen a napon súlyosabban nyilvánulhatnak meg. Ennek oka az is lehet, hogy ágyunk valamilyen sugárzásnak van kitéve, és mialatt alszunk, magunkhoz vonzzuk a negatív energiákat. Régi jól bevált módszer: ha van macskánk, figyeljük meg, hogy hol szeret tartózkodni. Az a hely nekünk, embereknek nem alkalmas pihenésre, alvásra. Ellenben a kutya ellentétes módon viselkedik. Ahol kutyánk szeret aludni, ott mi is biztonságosan pihenhetünk, alhatunk. Az említett panaszt még a fogaknál keletkezett gócok is okozhatják, amelyeket eddig még nem derített fel a fogorvos. Tehát akinek ilyen irányú krónikus panasza van, az keresse fel fogorvosát.

Szemproblémáink is fokozottabban jelentkezhetnek azokon a napokon, amikor a Hold a Kos csillagjegyben tartózkodik. A leggyakoribb ilyen jellegű panasz a kötőhártya gyulladás. Ez a kellemetlen betegség idegen, zavaró anyag, például por hatására lép fel. Megoldási módja lehet a szemvidító fű főzetével végezni szemfürdőt. Akinek gyakran van kötőhártya gyulladása, egy egyszerű praktikával megelőzheti a bajt: szeles időben mindig hordjon napszemüveget, függetlenül az évszaktól és az időjárási viszonyoktól. Így megelőzheti a por bejutását a szembe.