Füstölt padlizsánkrém

Vágólapra másolva!
A következő napokban kenyérre, pirítósra kenhető, vendégváró szendvicskrémek recepjeit ajánlja szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 3-4 padlizsán, 2,5 dl olívaolaj, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, erőspaprika-krém, mustár, őrölt bors, só

A padlizsánokat mossunk meg, majd villával szurkáljuk meg. Faszenes grillsütőn 15-20 perc alatt süssük át minden oldalát. Akkor jó, ha a bőre jó égett és a belseje már jó puha. Vegyük le a gyümölcsöket a tűzről és hagyjuk kihűlni.
Sütőben is megsüthetjük 180 fokon körülbelül 30-35 percig, de akkor a padlizsán nem lesz füstölt ízű. A füstölt ízt a faszén füstje adja.

A megsült padlizsán bőrét húzzuk le, majd a megpuhult húsát tegyük egy keverőtálba.
Egy serpenyőben fél dl olívaolajon pirítsunk meg az összevágott vöröshagymát, majd tegyük a padlizsánhúshoz. Fűszerezzük összetört fokhagymával, erőspaprika-krémmel, mustárral, őrölt borssal, sóval. Merülőmixerrel vagy konyhai gyorsvágógéppel pépesítsük. Pépesítés közben lassan csorgassunk hozzá 2 dl olívaolajat. Vigyázunk, hogy a padlizsánkrém felvegye a hozzáadott olajat. Érdemes kis adagokban hozzáadni.
Tálaljuk kis tálkákban, hűtsük jól le, majd kínáljunk hozzá frissen pirított kenyeret.

Tipp: padlizsán sütésekor tegyünk a tűzre egy-egy darab húsos paprikát is, majd húzzuk le a bőrét és tegyük a megsütött padlizsánhoz.

Elkészítési idő: 40 perc + hűtés