Feleségek gyöngye: Peggy Bundy

Vágólapra másolva!
Ha a Katey Sagal név hallatán nem is ugrik be mindenkinek azonnal a hatalmas nagy vörös turbán, nyávogó hanghordozás és cicababás járás, akkor a Peggy Bundy névről már biztosan előbukkannak ezek az asszociációk. Katey Sagal 11 évig játszotta a tipikus amerikai feleség szerepét Al Bundy oldalán.
Vágólapra másolva!

Katey Sagalnak - vagy ahogyan a világ őt ismeri - Peggy Bundynak igazán mozgalmas élete volt már gyerekkorától kezdve. Édesapja, Boris Sagal tévé- és filmrendező olyan filmeket készített, mint The Omega Man és a Girl Happy, valamint olyan sikeres sorozatokat, mint a Gazdag ember, szegény ember vagy a Dr. Kildare. Kateynek gyerekként alkalma volt találkozni Elvis Presleyvel is, amikor 1965-ben apja a Girl Happy című filmen dolgozott vele.

A kislány kezdettől fogva énekesi pályára készült. Édesanyja is énekesnő volt, a kis Katey pedig ötéves kora óta énekelt, gitáron játszott, majd 15 éves korában zongorázni is megtanult. Katey édesapja nem támogatta a kislány énekesi ambícióit, sokkal inkább azt szerette volna, ha kislányából színésznő válik. Katey David nevű öccsén kívül, akiből ügyvéd lett, a család minden tagja a szórakoztatóiparban helyezkedett el. Ikerpár húgai, Jean és Liz tévéshow-k háttérmunkáiban vesznek részt.

Mivel apját munkája mindig más helyre szólította, a család sokat vándorolt, így Katey számos iskolába járt, és mindenhol elszántan harcolt azért, hogy elfogadtassa magát. Legtöbbször azzal próbálta megnyerni a barátait, hogy apja forgatásainak helyszíneire vitte őket.

Szülei egészen hamar elvesztette: 1975-ben édesanyja szívbetegségben ment el, ezután Katey-re hárult fiatalabb testvéreinek nevelése. Apja pedig 6 évvel később, 1981. májusában halt meg egyik filmjének, a World War III.-nak forgatása közben. Ezek után Katey életében nehéz időszak következett, alkohol- és drogproblémákkal is küzdött egy darabig. Erejének és határozottságának, valamint Mary Tyler Moore színésznő segítségének köszönhetően azonban összeszedte magát, és azóta sem az alkohol sem a drogok nem játszanak szerepet az életében.

Katey fiatal éveiben sokat énekelt. Olyan híres énekeseknek vokálozott, mint Bette Midler, Bob Dylan , Olivia Newton-Johnn, Gene Simmons, akivel rövid ideig randevúzgatott is. Közben énekes-felszolgáló volt a The Great American Food and Beverage cégnél, ahol énekes-pincértársaival együtt együttest alapítottak, és kiadtak egy albumot is 1976-ban, a Moon Over Brooklyn címmel.

21 éves volt, amikor először férjhez ment Freddie Beckmeyer basszusgitároshoz, de a házasság csupán három évig tartott, mivel mindkét zenész állandóan úton volt, alig látták egymást. 1972-ben Katey színművészetet tanult a California Institute of the Arts intézetben, aztán egy évvel később otthagyta az iskolát, mert inkább az énekléssel szeretett volna foglalkozni. 1985-ben szerepelt a The Beautiful Lady című rockoperában, amelyért a legjobb színésznőnek járó Drama Logue-díjat kapta meg. Egy CBS casting-ügynök látta az előadást, és felkérte, hogy vállaljon szerepet a Mary című sorozatban. Az MWC (a Rém rendes család készítője) egyik producerének felesége látta Katey-t játszani, és javasolta férjének, hogy adja neki Peggy Bundy szerepét az akkor (1986-ban) újonnan beindítandó sorozatban, a Rém rendes család-ban. Katey megkapta a szerepet, amely népszerűvé tette szerte a világon.