Nyári sült káposzta

Vágólapra másolva!
Nyári zöldségekkel és gyümölcsökkel készült ételek és sütemények receptjeit mutatja be szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Az apró újburgonyát főzzünk meg. Ha kicsit kihűlt, tisztítsuk meg és vágjuk fel karikára. A nyári káposztát vágjuk körülbelül két centis darabokra. Öt percig sós vízben főzzük. A káposztát szedjük ki a főzővizéből, és a léből tegyünk félre hat deciliternyit.

A vajat forrósítsunk fel egy lábasban, adjunk hozzá a lisztet, pár percig kevergessük, majd engedjük fel a káposzta főzővizével, és a forró tejjel. Fűszerezzük őrölt borssal, őrölt szerecsendióval, sóval. Állandó kevergetés mellett főzzük legalább 10 percig.

A húsos szalonnát vágjunk kockára, majd egy serpenyőben pirítsuk meg.
Egy közepes hőálló tálat kenjünk ki a szalonna zsírjával. Egy edénybe keverjük össze a pirított szalonnát, burgonyát, káposztát és a mártást. Öntsük a sütőedénybe, majd előmelegített sütőben 180 fokon süssük 20-30 percig.

Elkészítési ideje: 1 óra 40 perc
Egy adag kalóriaértéke: 660 kcal (2764 kJ)