Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold kvadrátban áll a Nappal, ezért lehetséges, hogy a tegnapi békés hangulat úgy száll el, mint ahogyan a szép pillanatok szoktak. Házastársunk, kedvesünk alaposan próbára teszi türelmünket, még az is lehet, hogy nagyon csúnyákat fogunk egymásnak odamondogatni.
Vágólapra másolva!

A Hold ma trigonban áll az Uránusszal, ezért nagyon nyitottak leszünk, és fogékonyak minden új kapcsolatra és ismeretre. Könnyen kötünk új barátságokat, de nagyon jó ötlet lehet, ha elővesszük ma azokat a könyveket, amelyeket régóta el szeretnénk olvasni. Ezek közül válasszunk egyet, s szánjuk rá az időt erre a hasznos és pihentető elfoglaltságra.

Este már érződik a Hold-Neptunusz kvadrát hatása, amely az éjszaka folyamán teljesedik ki. Ezért éjszakai nyugalmunk nem lesz teljes, rossz álmok zavarhatják meg pihenésünket. Azért érdemes rászánni az időt arra, hogy ezeknek a rossz álmoknak a tartalmát megvizsgáljuk, még akkor is, ha történetesen nem is szívesen gondolunk arra, hogy mit is álmodtunk.

A Hold már a Skorpióban halad útján. Egészségügyi vonatkozásaiban a has alsó részét és a nemi szerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. Egy A cickafarkas megelőző ülőfürdők ilyenkor segíthetnek az egyes női bajokon.

Ha meddőségtől szenvedünk, és gyermeket szeretnénk, akkor ezen a napon sokat tehetünk a gyermekáldás megérkezésének érdekében. Vizsgáltassuk meg csigolyáinkat, ugyanis ha egyik ágyékcsigolyánk elmozdult, könnyen lehet a baj okozója. A gólyaorr nevű gyógynövény tea formájában történő fogyasztása sokszor eredményre vezetett már. Menstruációs problémák kezelésére is kiváló a mai nap. Megelőzésként is segít, ha a mai napon palástfű teát fogyasztunk.

A mai nap alkalmas arra, hogy mindenféle "vizes" tevékenységgel foglalkozzunk, és érdemes növényeinket is megöntözni egy kicsit. Frizuránktól azonban ne várjunk túl sokat, nem fogja a legjobb formáját adni a mai napon.