Kirsten Dunst házasság helyett a karriert választotta

Vágólapra másolva!
A Pókember 22 éves hősnőjének magánélete korántsem alakul olyan jól, mint karriere, a legfrissebb hírek szerint ugyanis szakított barátjával, Jake Gyllenhall-lal, pedig nemrég még arról cikkezett a bulvársajtó, hogy hamarosan összeházasodnak.
Vágólapra másolva!

Dunst egy éve járt a Holnapután című filmben világhírűvé vált barátjával, akivel a napokban szakított. A színésznő ismerősei szerint Dunst egyelőre a karrierjére kíván koncentrálni, és a rengeteg munka mellett egyszerűen nem tudna vállalni egy komoly kapcsolatot, pláne egy házasságot.

"Most előnyös helyzetben van Kirsten, hiszen a Pókember sikerei számos olyan kaput nyitottak meg előtte, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számára. Kirsten szeretné az új lehetőségeket kihasználni, és ebbe a képbe nem passzol bele Jake, aki szerette volna szorosabbra fűzni a kettőjük közti szálakat" - nyilatkozta Dunst egyik közeli ismerőse.

Barátnője döntése állítólag teljesen kikészítette a fiatal és jóképű Jake Gyllenhallt, akinek a szíve jelenleg romokban hever.