Elfelejtett népi édességek

Vágólapra másolva!
Olyan desszerteket mutatunk be, amelyek kissé feledésbe merültek, de eredendően a magyar gasztronómiai kultúra tartozékai. Csak egy kicsit fel kell turbózni őket, friss gyümölcsökkel, a nyár ajándékával gazdagítani, egyszerűen, de mégis modern tálalással az asztalra tenni.
Vágólapra másolva!

Tiszai meggykrémes (alföldi édesség)

Hozzávalók
A tésztához: 15 dkg liszt, 10 dkg vaj, 5 dkg cukor, fél dl fehérbor, 1 tojás, 1 dkg szódabikarbóna
A krémhez: 3 dl tej, 5 dkg cukor, 10 dkg főzőcsokoládé, 3 tojássárga, 15 dkg cukor, 5 dkg kakaó, 6 dkg liszt, 30 dkg meggy, 0,3 cl rum

A liszt közepében kis fészket képezünk ki, beletesszük a vajat, cukrot, bort, tojást és szódabikarbónát. Az egészet jól összegyúrjuk, majd lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk. Tortakarikával kiszúrjuk. A visszamaradt tésztából a kör alakúra kiszúrt linzertészta szélére 2 cm-es peremet készítünk. Közép meleg sütőben megsütjük.
A töltelékül szolgáló krémhez a tejet cukorral összefőzzük. Közben egy külön edényben felolvasztjuk a csokoládét. Ismét egy másik edényben a tojássárgájákat cukorral habosra keverjük, majd a kakaóport és a lisztet hozzáadva simára keverjük. Ehhez hozzáöntjük a felolvasztott csokoládét. Elkeverjük benne, majd gyors keverés mellett hozzáöntjük a forró tejet. Sűrű krémmé főzzük mérsékelt tűzön. Ha kissé kihűlt, a lágy vajat habverővel simára keverjük benne. Végül rummal ízesítjük. A megsült linzertésztát ezzel a finom csoki krémmel megtöltjük, és a tetejét friss vagy befőtt meggyel kirakjuk. Hűtőszekrényben kifagyasztjuk és cikkekre vágjuk. Szőlőszemekkel díszítjük.

Elkészítési idő: 45 perc
Egy adag: 2299 kJ/549 kcal
Ajánlott ital: édes vörösbor - Fine Ruby Portwine

Részeg barát (dunántúli édesség)

Hozzávalók: 4 zsemle, 2 tojás, 4 dkg porcukor, 2 dl fehérbor, 20 dkg babapiskóta reszelve (édes morzsa), 20 dkg barackíz, olaj a sütéshez
A puncs mártáshoz: 2 dl tej, 3 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 tojássárgája, plusz 1 dkg cukor, 5 dkg cukor, 1 kupica rum, 1 dl tejszínhab spray, kevés liszt

Forrás: Magyar KonyhaElőször ajánlatos a puncsmártást elkészíteni. A tejet kevés cukorral és vaníliás cukorral keverjük el, és rakjuk fel forrni. A tojássárgákat cukorral és kevés liszttel simára keverjük. Ezután a felforrt tejet vékony sugárban lassan, habverővel való keverés mellett hozzáöntjük, és mérsékelt tűzön további keverés mellett forrpontig hevítjük. Nem forraljuk fel, mert a tojás összefut benne. Ha kissé kihűlt, tejszínhabbal lazán összekeverjük. A rumot csak a végén tesszük hozzá.
A zsemléket vékony szeletekre vágjuk, cukrozott fehérborral megöntözzük. Minden szelet egyik oldalát megkenjük barackízzel, kettőt-kettőt összeragasztunk, majd tojásba és édes morzsába hempergetve forró olajban kisütjük. Puncsmártással tálaljuk. Gyümölcsökkel díszíthetjük.

Elkészítési idő: 45 perc
Egy adag: 2390 kJ/570 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Szamorodni Édes 2000

Szegedi rakott palacsinta (alföldi édesség)

Hozzávalók (10 db palacsintához): 2 tojás, 3 dl tej, 1 dkg cukor, 12 dkg liszt, só, 1 dl szódavíz, olaj a sütéshez
A töltelékekhez: 10 dkg túró, 2 dkg vaj, 1 dl tejföl, 2 tojássárgája, 2 dkg mazsola, 4 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, citromhéj, 10 dkg dióbél, 0,5 dl tejszín, 3 dkg kakaópor, 3 dkg porcukor, 10 dkg barackíz, 4 tojásfehérje, 10 dkg cukor, vegyes gyümölcs, 1 dl eperszörp

Forrás: Magyar KonyhaA fenti anyagból palacsintát készítünk, ezeket különféle töltelékekkel váltakozva töltjük meg, a túrót áttörjük olvasztott vajjal és tejföllel elkeverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, mazsolát, cukrot, reszelt citromot. Ismét jól összekeverjük.
Tejszínt cukorral és vaníliával felforraljuk, és hozzákeverjük a darált diót, és addig forraljuk, amíg könnyen kenhető lesz. Ezután egy palacsintát megkenünk diótöltelékkel, arra egy másik palacsintát helyezünk, melyre az elkészített túrókrémről kenünk. A következő palacsintát kakaóporral, és cukorral hintjük meg. Erre ismét palacsintát borítunk, melyet barackkrémmel kenünk meg. Ezt így ismételjük dió, túró, kakaó, barackíz sorrendben, mindaddig, míg az anyagból futja. Az egész betöltést vajazott tepsiben végezzük. Az egészet 160 fokon 10 percig süssük.
Ezalatt a tojásfehérjéből cukorral kemény habot verünk, eper szörppel rózsaszínre színezzük, és nyomzsák segítségével a palacsintákra spricceljük úgy, hogy a tetején kis fészket hagyunk, amit a sütés után cukrozott gyümölcsökkel díszítjük, töltjük meg. Úgy vágjuk meg, mint egy tortát, eperszörppel megöntözzük.

Elkészítési idő: 35 perc
Egy adag: 2560 kJ/610 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Aszú 4 puttonyos 1998