Szabadon szeretnék szülni

Vágólapra másolva!
A világ majd minden országában legálisan választhatnak az asszonyok az otthoni és a kórházi szülés között. Nagyon sok olyan fejlett ország van, ahol az  "élettani" (alacsony kockázatú) szülésnél - akár otthon, akár kórházban - nincs jelen orvos: a szülő nőt független bába szolgálja. Hazánkban a szüléseket orvosok vezetik, a bábák többnyire szakképzett asszisztensként dolgoznak mellettük.
Vágólapra másolva!

Most változni látszik a helyzet: az egészségügyi miniszter felkérte a szülész szakma vezetőit arra, hogy dolgozzák ki az otthon szülés feltételrendszerét. Lehet, hogy hamarosan Magyarországon is legálisan választhatják az asszonyok az intézeten kívüli szülést. Megnyílik egy lehetőség, bárki élhet vele. De: mindenki éljen vele?

Ne a divatot kövesd!

A legkevesebb szülés körüli szövődményre akkor számíthatunk, ha az asszony biztonságban érzi magát. Ha szülés közben egy bizonyos szintet túllép az anya szorongása, a folyamat leáll, az újszülött csak akkor jön világra, ha az anya nyugodt körülmények közé kerül. Ezt a jelenséget bonyolult hormonális folyamatok idézik elő. Az elhúzódó vajúdást, az elakadt szülést - és az ebből adódó komplikációkat - gyakran az anyát érő stressz okozza. Ha az asszony a személyiségének és igényeinek megfelelő szülészt és szülési módot választja, ezzel komolyan növelheti esélyét a szövődménymentes szülésre. Nagyon fontos azonban, hogy a saját valós igényeinek megfelelően döntsön, és ne külső nyomás vagy a divat hatására. Ha nem mély meggyőződésből választja valaki az együtt szülést, a fájdalommentes szülést vagy az otthon szülést, szülés közben vagy utána testi-lelki problémákkal találhatja szemben magát.

A szülés természete

A természetes körülmények között folyó szülés során az asszonyt olyan erők kerítik hatalmába, amelyeken nem tud uralkodni: a szülés dolgozik, nincs tekintettel semmire. A méh-összehúzódások akarattól függetlenül, előre ki nem számítható intenzitással jelentkeznek. Ha az anya elfogadja ezt, és átadja magát a folyamatnak, nem irányítani próbálja, hanem alkalmazkodik hozzá, akkor a szinte öntudatlanul felvett vajúdási és szülési testhelyzetek és a szervezetben szétáradó természetes fájdalomcsillapító hormonok hatására nem a szülés kínja, hanem a szüléssel, születéssel együtt járó munka és erő kerül előtérbe. Ha az anya képes arra, hogy a szülés idejére feladja a saját teste fölötti uralmat, ha elfogadja, hogy a természet mindent jól elrendezett, tehát előre eltervezett beavatkozásra nincs szükség, ha bízik saját és gyermeke testében, akkor nagy esélye van rá, hogy szülése minimális orvosi támogatással menjen végbe. Ha ugyanez az anya olyan körülmények közé kerül, melyben kibillen ebből az állapotból, ha kívülről megpróbálják kontrollálni vagy átvenni a szülés fölötti irányítást, a szülés elakadhat. Ez végül beavatkozások sorozatát indíthatja meg.

Tervezett világ

Ma már nagyon ritka, ha valaki el tud szakadni megtervezett, sietős mindennapjainktól, és el tudja fogadni, hogy nem ő irányít, hanem a természet jelöli ki az utat. Komoly munka vagy különleges személyiség kell ahhoz, hogy valaki idáig eljusson. Sok nő életében a megtervezettség, a külső vagy belső irányítás központi helyet foglal el. A természetes szülés zabolázatlan ereje számukra elfogadhatatlan lehet. Ők olyan körülmények között vannak biztonságban, ahol az események ellenőrizhetők, ahol lehetőség van arra, hogy a test működését külső eszközökkel irányítani lehessen, ahol minden pontosan előre jelezhető, tervezhető. Nekik a műszerekkel láthatóan jól felszerelt szülőszoba jelenti a biztonságot. Vannak olyan személyiségű emberek, akik nehezen hoznak döntést, akiknek szükségük van a külső kontrollra, arra, hogy "anyáskodjanak" felettük, folyamatos támogatást igényelnek. Nekik vajúdás és szülés alatt végig szükségük lehet egy támaszadó személyre, akkor nyugodtak, ha valaki mindig megmondja hogy mit kell tenni. Van, aki szereti teljesen átadni az irányítást és a felelősséget. Más szereti minimálisra csökkenteni életében a kényelmetlenségeket. Az ilyen személyiségű asszony bajba kerülhet, ha csak a divat követése miatt a természetes szülést, az otthon szülést választja.

Tudatos választás

Minden esetben a legfontosabb az, hogy a szülőpárnak megfelelő és hiteles forrásból származó információ álljon a rendelkezésére. Tudni kell, hogy egy-egy beavatkozás mivel jár, milyen komplikációkhoz vagy kellemetlenségekhez vezethet, esetleg milyen további beavatkozásokat vonhat szükségszerűen maga után. Az is nagyon fontos, hogy felmérjék: az anya kényelme érdekében hozott döntés nem lesz-e káros hatással a babára. Tudni kell, hogy a fájdalomcsillapítás, a szülési testhelyzet, a szülés gyorsítása, a korai mellre tétel stb. adott esetben az újszülött javára vagy kárára válik-e. Tény, hogy egyes kórházaknak van egy bizonyos "profiljuk" (pl. epidurális érzéstelenítés, az átlagnál gyakoribb császármetszés, gyakori vajúdás alatti ellenőrzés, meghatározott szülési testhelyzet), amely mellett leteszik a garast, ezért nem biztos, hogy objektív információval látják el a leendő pácienst. Jó tehát, ha a szülőpár több vagy független forrásból is tájékozódik.

A szülési terv

Akár otthon, akár kórházban szül az édesanya, a szülőpárnak lehetnek egyéni elképzelései arról, hogy hogyan szeretnének szülni, mely beavatkozásokat szeretnék mindenképpen elkerülni. Ahhoz, hogy használható szülési terv készüljön, a szülőpárnak tájékozottnak kell lennie alapvető szülészeti kérdésekben, és a választott szülészet nyújtotta lehetőségeket is ismerniük kell. Hiába szeretne valaki medencében vajúdni, ha nincs a szülőszobán medence. Akkor sem teheti ezt, ha már huszonnégy órája elfolyt a magzatvíz. Ezt még a legliberálisabb gondolkodású orvos sem fogja megengedni neki, hiszen veszélyeztetné a magzat egészségét. Ha a pár tájékozott, jó, ha elkészítik a szülési tervet, már csak azért is, hogy előre át tudják gondolni a nagy eseményt. Néhány kórházban ma már az orvosok is szívesen látják a szülési tervet, ennek alapján jobban tudnak alkalmazkodni az anya igényeihez.
Az azonban ebben az esetben is érvényes: a szülési terv csak a problémamentes szülésre vonatkozhat! Ha olyan vészhelyzet lép fel, ami orvosi beavatkozást tesz szükségessé, akkor az anya informálása után ezt végre kell hajtani az asszony és a gyermek érdekeit szem előtt tartva.

Sződy Judit

Előzmények az otthon szülés témában
Nem kérdezték meg az otthon szülés szakembereit
Hamarosan engedélyezik az otthon szülést
Minden akadály elhárulhat az otthon szülés elöl
Ismét felfüggesztették az otthon szülést segítő orvost

Ajánlat
Szülés.hu
Alternatív szüléssel foglalkozó oldal. Jelszó: Szabadon szülni, szabadnak születni.

Korábban
Bababarát kórházak - itthon és Európában
Együtt a babás szobában
Szülés indul