Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ha te vagy a szerencsés kiválasztott, akivel a Kos vakációra indul, reménykedj, hogy jó formában lesz az üdülés alatt. Mert a Kos társaságában minden megtörténhet. Még az is, hogy éveket kell fiatalodnod néhány nap alatt, ugyanis a Kos mindenre kíváncsi. Ezalatt te vele rohansz éhesen is (ritkán szomjasan, mert a Kos nehezen viseli el a szomjúságot). A Kos közben szokás szerint elől száguld, hiszen jelszava: "mindent, most rögtön". Mindig ő diktálja a tempót és az irányt, és bizony meglehetősen megerőltető a folytonos igazodás az ötletszerű irányváltásaihoz.

Forrás: [origo]

Aki vele nyaral, inkább tegyen le a távlati tervezésről, mert szinte naponta dobja a szemétkosárba a korábbi terveit. Fő erőssége a laza spontaneitás, a nagy akaraterő és vakmerőség. Ő a született térhódító. Vele a nyaralás nagyon mozgalmas, sok benne a változás és a meglepő esemény. Unatkozásról szó sem lehet mellette, mert mindig gondoskodik az izgalomról.

A Kos jegyhez tartozó országok: Németország, Anglia, Dánia, Szíria, részben Palesztina, Japán
Városok: Firenze, Nápoly, Verona, Padova, Marseille, Krakkó, Utrecht, Birmingham