Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Szűz kitűnő szabadidőpartner, amennyiben feladja az elveit. Jól alkalmazkodik, illedelmesen viselkedik, miközben igen félénk, sőt, aggodalmaskodó. Sosem indul útnak egyedül, szüksége van arra, hogy valaki elkísérje, tartsa benne a lelket. Nyaralását megzavarhatja, hogy a Szűz képtelen hosszabb ideig tétlen maradni. Könnyen megtörténhet, hogy akkor áll neki nagytakarítást rendezni valahol, amikor másnap indulnátok pihenni. Valószínűleg csak üggyel-bajjal tudod rávenni, hogy lazítson, hagyja abba végre a gondokon való rágódást, és vegye tudomásul, hogy nem csak a család nyaral, hanem ő is.

Forrás: [origo]

Segíteni kell a Szűznek, hogy egy kis szünetet tartson, el kell kísérni szórakozni, felkelteni az érdeklődését, felpezsdíteni fiatalos játékkedvét, hogy végre egy kicsit kiengedje a gőzt. Ne engedd, hogy a vakációt a családi házban vagy nyaralóban töltse, vidd őt idegen környezetbe. Ily módon kiszakíthatod őt megszokott környezetéből, és végre együtt lehettek.

A Szűz jegyhez tartozó országok: Horvátország, Törökország, Svájc, Görögország, Irak, Kréta, Brazília
Városok: Strassburg, Lyon, Toulouse, Párizs, Boston, Jeruzsálem, Bagdad

A többi csillagjegy nyaralás horoszkópja:

Vízöntő (01.21.-02.19.)
Halak (02.20.-03.20.)
Kos (03.21.-04.20.)
Bika (04.21.-05.20.)
Ikrek (05.21.-06.21.)
Rák (06.22.-07.22.)
Oroszlán (07.23.-08.22.)
Mérleg (09.24.-10.23.)
Skorpió (10.24.-11.22.)
Nyilas (11.23.-12.21.)
Bak (12.22.-01.20.)

HarmoNet